Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 2. szám - Tóthné Nagy Magdolna: Az el nem kötelezett országok mozgalmának történetéről
Végül is kompromisszum jött létre, és igen általános határozatok születtek, amelyben az erőpolitikát és a beavatkozást forrásától függetlenül ítélték el.19 Mindezek az események az el nem kötelezettek mozgalmában is a polarizációt erősítették. A hetvenes évek második felében, különösen a colombói csúcskonferencia után, az el nem kötelezett mozgalomban megerősödött a haladó mag, megnőtt a szocialista és a szocialista orientációjú országok aránya, Angola, Mozambik, Bissau-Guinea és a Zöldfoki-szigetek, Vietnam és Laosz, Afganisztán és Etiópia haladó rendszereinek bekapcsolódásával. Ezek más szocialista, haladó országokkal és nemzeti felszabadító mozgalmakkal együtt a mozgalom jelentős erejét képezték. A mennyiségi növekedés minőségi változást eredményezett, aktív, egyeztetett fellépésük a következetesen anti- imperialista állásfoglalások megerősödését jelentette a mozgalmon belül. Erőteljes aktivizálódás volt megfigyelhető az ellenkező szárnyon is, az imperialistabarát, reakciós országok között, főként a nyugati hatalmak ösztönzésére, a szocialista világrendszer befolyásának megállítására. Egyidejűleg egyre világosabban rajzolódott ki a centrista szárny, amely a két véglet között egyensúlyozva próbálta megtartani a mozgalmat középen, „eredeti célkitűzéseinek” megfelelően, a két tömbtől való távolságtartás elve alapján. A havannai csúcskonferencia előtti időszakban a jobbszárny kísérletet tett a haladó mag elszigetelésére, Kubának és Vietnamnak az eltávolítására, a mozgalom antiimperia- lista irányának tompítására. A szocialista országok afrikai politikáját, majd Vietnam kambodzsai szerepét bírálva igyekeztek a havannai csúcskonferencia összehívását meghiúsítani, megakadályozni, hogy Kuba legyen a mozgalom soron következő elnöke. Az el nem kötelezettek különböző szintű értekezletein kibontakozott éles viták közepette a többség a két világrendszer befolyásával szemben „semleges” álláspontra helyezkedett, s ez hozzájárult a centrista irányzat szerepének növekedéséhez. A belgrádi külügyminiszteri értekezleten (1979. július 25-30.) és a havannai csúcsot előkészítő Koordinációs Iroda ülésén Colombóban (1979. június 6-10.) elfogadott dokumentumok az egység megóvása érdekében megőrizték az el nem kötelezettek mozgalmának pozitív hagyományait, de a mozgalom szerepének azokat a vonásait is hangsúlyozták, amelyek a független és tömbön kívüli szerepét erősítik meg. Feladatai között így az imperializmus, a kolonializmus, a neokolonializmus, az agresszió, a külföldi uralom, a beavatkozás, a nagyhatalmi tömbpolitika minden formája elleni küzdelem általános igénye szerepelt.20 Az el nem kötelezett országok állam- és kormányfőinek 1979. szeptember 3-7. között Havannában megtartott 6. csúcsértekezlete a mozgalom történetének eddigi legnépesebb fóruma volt: a konferencián felvett újabb 7 taggal, (Bolívia, Grenada, Irán, Nicaragua, Pakisztán, Surinam és a Zimbabwei Hazafias Front) 93-ra emelkedett létszáma. A megfigyelők közé a Fülöp-szigetek, Saint Lucia, Costa Rica és Dominika, a vendégek közé pedig Spanyolország került be újonnan, így velük együtt összesen 116 ország küldöttsége vett részt.21 A konferenciát előkészítő értekezleteken a leghevesebb vita Kambodzsa képviseletéről folyt, végül is a csúcsértekezlet elnöksége, hosszas vita után egyik kambodzsai rendszer mellett sem foglalt állást. így lényegében az „üres szék” elve érvényesült, az egyértelmű állásfoglalást elhalasztották. Ez azonban végső soron haladásként volt értékelhető a korábbiakhoz képest. A konferencián elmondott beszédek és a vita egyaránt a mozgalomban jelenlevő három irányzatról tanúskodott. A haladó szárny képviselői egységesen, aktívan és teljes összhangban léptek fel az el nem kötelezettség harcos antiimperializmusának védelmében. Fidel Castro megnyitó beszédében megerősítette, hogy Kuba az el nem kötelezett mozgalom lényeges alapelveinek az imperializmus, a kolonializmus, a neokolonializmus, a rasszizmus, a cionizmus és a fasizmus elleni harcot tartja, s visszautasította azt a vádat, 7°
