Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 2. szám - Tóthné Nagy Magdolna: Az el nem kötelezett országok mozgalmának történetéről
TÓTHNÉ NAGY MAGDOLNA Az el nem kötelezett országok mozgalmának történetéről Az el nem kötelezettség politikájának gyökereit a második világháború után az elsők között függetlenné vált dél-ázsiai országok, elsősorban India külpolitikájában találhatjuk meg. A Nehru által még a teljes függedenség elnyerése előtt meghirdetett külpolitikai irányvonal már tartalmazza a később hivatalos külpolitika rangjára emelkedő el nem kötelezettség számos elemét: a független külpolitikai irányvonal, a szembenálló hatalmi csoportosulásoktól való távolmaradás igényét, a gyarmatosítás és a fajüldözés elleni küzdelem támogatását, a békés nemzetközi együttműködés megvalósítását, jó kapcsolatok kialakítását valamennyi országgal, különösen a szomszédokkal. Az indiai irányvonal a függedenség elnyerése után a gyakorlatban is megerősödött, s nyilvánvaló hatással volt a környező országok külpolitikai orientációjának kialakulására. India ezenkívül kapcsolatot teremtett a közel-keleti és az afrikai függetien államokkal is. Erőteljesen összekapcsolták ezeket a nemrég függetlenné vált országokat a múltbeli sorsközösség, a gyarmatosítás és a fajüldözés elleni harc közös feladatai, a függetíenségükért küzdő népekkel való szolidaritás, a békés fejlődés feltételeinek megteremtése. Ebben az időszakban ezek az országok intenzív kapcsolatokat létesítettek mindkét világrendszerhez tartozó országokkal, mindenekelőtt az Egyesült Államokkal és a Szovjetunióval, részben a volt gyarmatosítóktól való függés csökkentése, részben nemzetközi szerepük növelése végett. A viszony az Egyesült Államokkal az ötvenes évek elejétől a tömbpolitika fokozódásával egyre romlott. A Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatok egyenletes szinten maradtak, majd a bandungi konferencia idejétől kezdtek egyre intenzívebbé válni.1 A dullesi külpolitikai oífenzíva, mely az egész világot behálózó katonai tömb- és támaszpontrendszer kialakulásához vezetett, még inkább erősítette az indiai külpolitika „el nem kötelezettségét”. A független irányvonal az imperialista tömböktől való távol- maradással egészült ki. Az ázsiai katonai tömbök kialakítása idején Nehru a korábbi vonalat egy háborúellenes országokból álló békeövezet létrehozása irányába fejlesztette, amelyet, mint mondotta, „ . . . harmadik erő vagy harmadik blokk helyett harmadik övezetnek nevezhetnek, amely. .. nem akar háborút, a békéért munkálkodik pozitív módon, és hisz az együttműködésben”.2 India ebben az időben fokozottabban fordult azon országok felé, amelyek hozzá hasonló „független külpolitikai irányvonalat” követtek. így Nehru 1954—195 5-ben 60
