Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 2. szám - Marton Imre: Eszmei áramlatok a gyarmati rendszer szétesésének és a harmadik világ differenciálódásának időszakában
sorsát, életét a tudományos elmélet, a társadalmi fejlődés törvényszerűségeinek ismeretében kívánja alakítani. „A filozófiai materializmus tagadja Isten létezését. Ez elegendő ok ahhoz, hogy a guineai forradalmárok, akik hűségesek vallásukhoz, elutasítsák.” „Legyen valaki keresztény vagy hűséges muzulmán, el kell ismernie a történelmi materializmus tudományos jellegét.”0 A guineai középiskolákban, a felsőfokú oktatásban tanítják a marxista filozófiát. A párt ideológiájában helyet adnak a vallásnak is, ugyanakkor a vallást a forradalom szolgálatába állítják. A forradalom célkitűzéseit, a valóság forradalmi átalakítását szolgáló és a cselekvést motiváló eszméket az iszlám vallás tanításaiból, illetve ezeknek a tanításoknak sajátos értelmezéséből vezetik le. A marxista elmélet egyetemes érvényessége és a harmadik világ társadalmi, kulturális sajátosságai A harmadik világ változatos folyamatok és tényezők hatására magába szívja a marxista eszméket, ha nem is a marxista elmélet egész rendszerét. a) A nemzeti felszabadító harc, az elmaradottságot tovább éltető nemzetközi és nemzeti összetevők felszámolásáért folyó küzdelem belső logikája napirendre tűzi a két forradalmi folyamat összefonódását, szerves egybekapcsolását. A fejlődő országok helyzetét alapvetően két különböző típusú ellentmondás alakította ki. A tőke-munka ellentmondása áthatja a harmadik világ valamennyi országát, megnyilvánul az új társadalmi osztályok és rétegek kialakulásában, valamint a felbomló etnikumok, kasztok osztályjellegében. Ennek az ellentmondásnak a kiteljesedése lehetővé és szükségessé teszi a munkásosztály történelmi hivatásának megvalósítását, a kapitalizmus meghaladását a szocializmus irányába. A centrum-periféria ellentmondás végső fokon a tőkemunka ellentmondásából deriválódik. A prekapitalista társadalmak bevonása a kapitalista világrendszerbe a centrum gazdasági és politikai érdekeinek megfelelően ment végbe. Kiépültek a közvetlen és közvetett uralmi és kizsákmányolási viszonyok, amelyek újratermelik az elmaradottságot, a torz gazdasági, társadalmi, kulturális viszonyokat. Az antikolonialista harc antiimperialista harcként folytatódik, a nemzetek gazdasági, politikai, katonai önállóságának megerősítéséért. A két ellentmondás együttéléséből és kölcsönhatásaiból a nemzeti felszabadító mozgalom számára kettős stratégia következik: az antiimperialista és az antikapitalista stratégia. A jelenlegi szakaszban az osztály harc és a nemzeti felszabadító harc egyre inkább ötvöződik. Az antiimperialista harc nemzeti és nemzetközi viszonylatban egyaránt szükségszerűen elvezet az antikapitalista harchoz, mert a függőségi viszonyok csak a kapitalista termelési viszonyok újratermelésének korlátozásával, kiküszöbölésével szüntethetők meg. E két ellentmondástípus és e két stratégia összefonódása magyarázza a marxista eszmék iránti érdeklődést és befogadókészséget. A forradalmi folyamat belső dialektikája a marxista elmélet elsajátításához és alkalmazásához vezet. b) A második világháború után, különösen a gyarmati rendszer szétesése óta, meggyorsult az urbanizáció és jelentős mértékben nőtt a munkásosztály, a bérből élők, a proletarizálódó kispolgári rétegek létszáma. E társadalmi tömb számos rétege fogékony a forradalmi változást a nemzeti és társadalmi újjászületést hirdető eszmék iránt. A periférikus társadalmak népességének még mindig négyötöde él vidéken, de 55
