Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)

1981 / 2. szám - Garai Róbert: A Magyar Népköztársaság és fejlődő országok kapcsolatai

Az ENSZ tagállamainak mintegy háromnegyede a fejlődő országok körébe tarto­zik. Elvi megfontolásaink mellett ezért is fordítunk nagy figyelmet a fejlődő országokkal történő együttműködésre mind az ENSZ-ben, mind a hozzá tartozó nemzetközi szerve­zetekben. Az Egyesült Nemzetek Szervezetében hazánk küldöttsége következetesen kiáll a felszabadulásukért küzdő népek ügye mellett, számos esetben kezdeményez olyan határozatokat, amelyek az elnyomott népek számára az önrendelkezést, valamint a függetlenséghez való jog biztosítását követelik. Fellép a fejlődő országok függetlenségét veszélyeztető imperiaista és neokolonialista kísérletekkel szemben. Támogatja, hogy a nemzetközi szervezetek a maguk eszközeivel hozzájáruljanak a nemzetközi gazdasági kapcsolatok egyenlő és igazságos alapon történő átszervezéséhez, hogy a politikai függet­lenség kivívása után a fejlődő országok gazdasági függetlensége ennek révén megszilár­duljon. Hazánk tagja az ENSZ apartheid elleni különbizottságának, a sportban alkalmazott apartheidet megtiltó ad hoc bizottságnak, és a palesztin nép elidegeníthetetlen jogainak gyakorlásával foglalkozó bizottságnak. Számos fontos nemzetközi kérdésben álláspontunk megegyezik a fejlődő országok törekvéseivel, ami lehetővé teszi közös fellépésünket. Jogos igényeik kielégítésének előmozdításához a nemzetközi szervezetek fórumain is segítséget nyújtunk, s ugyan­akkor természetesen arra is törekszünk, hogy megszerezzük támogatásukat a számunkra fontos nemzetközi kérdésekben. Külpolitikánk egyik alapelvéből - az internacionalista szolidaritás elvéből - követ­kezik, hogy nemzetközi törekvéseinkben megkülönböztetett figyelmet fordítunk a ha­ladó országokra, főként azokra, amelyek a tudományos szocializmus mellett kötelezik el magukat, a tulajdonviszonyok szocialista átalakítására törekszenek, marxista-leninista pártot hoznak létre, s a nemzetközi színtéren készek szoros együttműködésre a szocia­lista közösség országaival. Erőfeszítéseket teszünk, hogy Afganisztánnal, Angolával, Etiópiával, Mozambikkal, Kongóval, Beninnel, a Jemeni Népi Demokratikus Köztár­sasággal fejlesszük baráti kapcsolatainkat és együttműködésünket. Ezek az országok irányvonaluk miatt megalakulásuk óta az imperializmus koncentrált támadásait kény­telenek elszenvedni. Többen közülük függetlenségüket, önálló államiságukat köszön­hetik a szocialista közösség országai sokoldalú segítségének. Minden úton arra törekszünk, hogy átadjuk ideológiai, politikai és gazdasági tapasztalatainkat, főként a szocialista építés kezdeti szakaszának tanulságait. Az MSZMP testvéri kapcsolatokat tart fenn ezeknek az országoknak vezető pártjaival, s tömeg­szervezeteink is hatékonyan részt vesznek a tapasztalatcserékben. Korlátozott lehetőségeink miatt csak szerény mértékben vagyunk képesek könnyí­teni országépítő munkájuk terheit, de amit tudunk, megtesszük annak érdekében, hogy elősegítsük nemzeti függetlenségük védelmét, gazdasági, társadalmi feladataik megoldá­sát. Az együttműködés akkor hatékony igazán, ha megvalósul a szolidaritás és a kölcsö­nös előnyökön alapuló kapcsolatok összhangja. Nemzetközi kapcsolatainkban, politikai, gazdasági, stratégiai jelentőségének meg­felelően, nagy fontosságot tulajdonítunk az arab világnak és a közép-keleti térségnek. Az elmúlt években elmélyültek a Magyar Népköztársaság és az arab országok kapcsolatai. A Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság mellett szélesedett együttműködésünk Szíriá­val, Líbiával, Irakkal, Algériával és Kuvaitiak A közel-keleti válság rendezésével összefüggő elvi politikánk, határozott kiállá­sunk az arab népek, így a palesztinai arab nép igazságos ügye mellett, kedvező alapot teremtett kapcsolataink fejlesztéséhez. A legfontosabb nemzetközi kérdésekben, minde­nekelőtt az imperializmus elleni harcban, nézeteink azonosak vagy közel állnak egymás­hoz. Az arab államokkal kialakuló együttműködésünket zavarja olykor a soraikban megle­8

Next

/
Thumbnails
Contents