Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Burchett, Wilfred: Dél-Afrika felkel ( Fodor Erika)
nemzeti felszabadító mozgalmak világszerte ismert szakértője, W. Burchett újságíró, aki Kína, Korea, Laosz, Kambodzsa és Vietnam után Afrika déli részébe látogatott, hogy a szemtanú hitelességével tárja olvasói elé, hogyan vívták meg győzelmes harcukat az angolai és a mozambiki felszabadító mozgalmak. A helyszínen készített interjúk, a felszabadító harcok vezetőivel és résztvevőivel folytatott beszélgetések leírása és elemzése hozzásegíti az olvasót az Afrika déli részén történt események jobb megismeréséhez és megértéséhez. Olyan tényekkel ismerkedhetünk meg, amelyekről magyar nyelven eddig nem olvashattunk. Érdeme a Kossuth Könyvkiadónak, hogy hozzáférhetővé tette Burchett e könyvét. A mű címe is utal rá, hogy Dél-Afrikában forradalmi folyamat zajlik, s mivel a könyv kézirata 1978 februárjában zárult, nem vethető a szerző szemére, hogy az azóta Afrika déli részén kibontakozott változások előtörténete - például a zimbabwei függetlenségi küzdelmek - nem szerepel az angolai, mozambiki példához hasonló részletességgel, sokszínűséggel. A mű érdeme még, hogy az eseménynaptárban (első fejezet), pontosan és okszerűen összegzi, kronológiailag rendszerezi, áttekinthetővé teszi az egyébként bonyolult eseményeket. Az eseménynaptár első részében a szerző felvázolja a főbb szabadságmozgalmak születésének és színre lépésének tényeit. A második rész annak a korszaknak az eseményeit tartalmazza, amely a portugáliai fordulattal, „a századosok államcsínyével” kezdődött, s a fegyveres felszabadító harcok mindmáig tartó fellendüléséhez vezetett Afrika déli részén; valamint képet ad a mozgalmak tevékenységéről és egymáshoz fűződő kapcsolataikról is. Az Angolával foglalkozó fejezetben részletes elemzést kapunk a felszabadító harc különböző fázisairól. Az ötvenes évek elején a portugál gyarmatokon és a Lisszabonban tanuló guineai, mozambiki, angolai diákság körében az afrikai országok függetlenné válásának hírére szervezkedés kezdődött országaik függetlenségének eléréséért. A szervezkedés nehezen indult egyrészt a portugál titkosrendőrség, a PIDE tevékenysége, másrészt a gyarmatokon a portugál gyarmatosítók „oszd meg és uralkodj” elvének megfelelően kialakított társadalmi megosztás miatt. Eszerint a fehér felsőbbrendű volt a mulattnál, a mulatt a feketénél. A feketéket is két kategóriába osztották: asimiládókra és „közönséges feketékre”, vagyis bennszülöttekre. Az asimiládókat, mivel képzettséget szereztek, „civilizálódtak”, elszakították bennszülött hozzátartozóiktól, rokonaiktól. Ez a megosztás hosszú ideig akadályozta a nemzeti küzdelem létfontosságú elemének, az összetartozás érzésének a kialakulását. Nagy lendületet adott a szervezkedésnek a független afrikai államok 1958 áprilisában megtartott accrai tanácskozása, amelynek határozatait (ezek egyike felszólította a gyarmat- tartó országokat, hogy „tűzzék ki afrikai gyarmataikon a függetlenség megadásának pontos dátumát”) felhasználták illegális propagandájukban. A függetlenség kivívásának gondolatával különböző, gyakran egymással ellentétes módszert követő nacionalista mozgalmak, törzsi szervezetek jöttek létre. így fordulhatott elő, hogy a félrevezetett bennszülöttek dühe nem egyszer fordult az asimi- ládók és általában az írni-olvasni tudók ellen. Az MPLA már megalakulásakor (1956 decemberében) az ún. minimális programjában a következő célokat fogalmazta meg: „Egy táborba kell tömöríteni az ország valamennyi politikai pártját, népi szervezetét, fegyveres testületét és kiemelkedő személyiségét, minden vallási szervezetet, kisebbséget, etnikai csoportot, társadalmi réteget és általában minden angolait, tekintet nélkül . . . gazdasági körülményeire, hajára, nemére és korára, továbbá a külföldön élő angolaiakat.” A portugálok elleni egységes fellépést azonban nehezítette, hogy az Észak-Angolában fehéreket, mulattokat, asimiládókat gyilkoló UPA elnevezésű szervezet és a törzsi jellegű, kis létszámú másik északi mozgalom, a PDA egyesülésével létrejött az FNLA, amely az MPLA mellett a függetlenség érdekében fegyveres harcot indító szervezetnek tüntette fel magát, s hosszú időn keresztül akadályozta az MPLA harcát is. (Később, 1966-ban harmadik mozgalomként létrejött az UNITA is.) A szerző különböző források idézésével bizonyítja, hogy az FNLA vezetése kezdettől fogva az MPLA elleni harcát tekintette fő feladatának, háttérbe szorítva ezzel a portugálok elleni küzdelmet. Az MPLA felismerte, hogy a fasiszta gyarmati elnyomást törvényes, alkotmányos úton, alkotmányos eszközökkel megváltoztatni nem lehet. Az MPLA következetes küzdelmét mindvégig hátráltatta, hogy Zaire-ban sem támaszpontja, sem utánpótlási lehetősége 140
