Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Puja Frigyes: Magyar Külpolitika ( Bognár Gyula )
kapcsolatok hazai irodalmában különleges helyet biztosít Púja Frigyes könyvének. A könyv kereteinek meghatározásából, a téma strukturálásából és a megírás módjából egyaránt az következik, hogy a szerzőnek nem volt könnyű dolga, és nem a könnyebb, hanem a célravezető megoldásokat választotta. Az eredmény végül is egészében igazolja az előzetes koncepciót, mert sok tekintetben újszerű megközelítési módot alkalmazó, érdekes könyv született, amely a maga teljességében és egységesen igyekszik feltárni a nemzetközi kapcsolatok gyakorlati problémáit, feladatait és az ezekhez kapcsolódó elvi megfontolásokat. A könyv szerkezete talán úgy lett volna még áttekinthetőbb, világosabb, ha az ideológiai, elméleti kérdéseket jobban az első fejezetbe koncentrálta volna a szerző. Jelenleg ugyanis e kérdések közül néhányra - igaz, némileg más beállításban, de — ismétlődve tér vissza a könyv további részeiben. Az első fejezet - ha következetesebben vállalná az elvi, elméleti alapok tisztázását - egységesebb is volna. Jelen formájában ugyanis „A szocialista országok külpolitikájának fő összetevői” (önmagában sem teljesen világos) cím alatt elsősorban az „elvek és irányok” tisztázását ígéri, kitér a szocialista külpolitikát meghatározó tényezőkre, s ezek sorában olyan tényezőket is tárgyal, amelyek nem egyedül a szocialista külpolitika sajátjai (például a vezető államférfiak szerepe). Mindettől függetlenül e fejezet lényegében megoldja az elvi alapvetés fontos és szerteágazó feladatát. Igen érdekesek a bel- és a külpolitika összefüggése kapcsán feltárt gondolatok. A klasszikusok megállapításainak korrekt és szemléletes interpretálásán túl, igen figyelemre méltó az a megállapítás, hogy valamely szocialista ország gazdasági, társadalmi és politikai életében bekövetkezett torzulások gyakran előbb nyilvánulnak meg a külpolitikában, mint a belpolitikában (13. 1.). A kínai (és nemcsak a kínai) külpolitika lépései dokumentálhatják ezt a megfigyelést, amelyet a szerző világosan összeköt azzal a gondolattal, hogy a belpolitikának a külpolitikával szembeni meghatározó szerepe tendencia jelleggel, vagyis végsó soron érvényesül. Sajátságosán tükrözi ezt a Carter-kormány- zat példája: jórészt belső okok miatt kiélezte a nemzetközi helyzetet, amely úgy hatott vissza a belső viszonyokra, hogy hatalmasra növelte a reakció befolyását (15. 1.). A bel- és a külpolitika alapösszefüggéseit példázza az a tény, hogy a szocialista országok vezetői - különösen, ha a szocialista rendszer létérdekeiről van szó - nem tudnak minden kérdésben igazodni a tőkés országok haladó köreinek igényeihez, kívánságaihoz. E kérdések kapcsán a szerző olyan példákat is felhoz, mint az 1956-os magyarországi ellenforradalom leverése, a csehszlovák népnek 1968 nyarán vagy Kambodzsának 1979 elejétől nyújtott külső szocialista segítség, amit néhány szocialista ország és kommunista párt nem helyeselt. Gazdag érvanyaggal, árnyaltan taglalja a könyv a szocialista országok nemzeti és nemzetközi érdekeinek, a közös érdekeknek az összefüggését, felveti az e téren jelentkező ellentmondásokat és az érdekek összehangolásának szükségességét. Foglalkozik a vélt érdekek eltérése miatt bekövetkező ellentmondásokkal is és a probléma jelenlegi aktualitásaival, így a nemzeti érdek egyoldalú előtérbe helyezésével. E kérdésekben (és másutt is) elsősorban a magyar tapasztalatokat, állásfoglalásokat mutatja be Púja Frigyes, s ezzel csak növeli a mű hasznosíthatóságát, fontosságát a magyar olvasó számára. Rendkívül fontos kérdésre utal annak felvetésével, hogyan dönthető el, hogy megfelel-e egyik vagy másik szocialista ország külpolitikája a közös, a nemzetközi érdekeknek. Elveti azt a felfogást, amely teljesen relativi- zálná, az egyes országok által képviselt egyedi álláspontokban oldaná fel annak megítélését, hogy mi használ és miért a nemzetközi munkásosztály ügyének. A kérdés megoldásaként a szocialista országok összetett és egybehangolt gyakorlatára utal, és ezzel a gyakorlatban nélkülözhetetlen, nagyon fontos mércét tár fel. Nem hagyhatók figyelmen kívül itt azok a megjegyzések sem, hogy az említett mérce alkalmazásával „kevésbé fordulnak elő szubjektív hibák”, és hogy amikor ilyen problémákban kell állást foglalni — tekintettel arra, hogy ezek konkrétan merülnek fel -, dönteni is konkrét módon kell (31. 1.). A könyv e kérdések felvetésével mintegy a gyakorlat oldaláról jelöli ki a szocialista nemzetközi viszonyok kutatásának néhány rendkívül fontos elméleti feladatát. Az első fejezetnek „A nemzetközi viszo- nyok”-at tárgyaló pontja tulajdonképpen a kor nemzetközi politikájában döntő szerepet játszó fő erőket jelöli meg. E helyen csak említi a „harmadik világ” szerepét, amely e két fő erőhöz mérten nem adhat harmadik vari132
