Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 1. szám - Kovács István: Az amerikai elnökválasztás után
folyóirat a külügyminisztérium egyik munkatársát, aki azt mondotta, hogy „Brzezinski végre megkapta a maga hidegháborúját”. S hozzátette: azt a helyzetet, amely első pillantásra igazolni látszik a Szovjetunióval szemben követendő, Brzezinski által régen hirdetett irányvonal indítékait, sok tekintetben éppen Brzezinski erőfeszítései s az általa folytatott szovjetellenes politika idézte elő. A megjegyzés talál, de természetesen a kérdés bonyolultabb annál, semmint, hogy csak a Carter-kormányzat tudatos irányválasztásáról (helyesebben iránytévesztéséről) beszélhetnénk, csak arról, hogy veszélyes elméleti modelleket ültettek át az Egyesült Államok politikai gyakorlatába. Valójában arról volt szó, hogy az enyhülési politika mögött - a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején - nem állt az amerikai uralkodó osztály többségének világos és egyértelmű elhatározása. Nyilvánvaló, hogy a hetvenes évekre napirendre került alapvető kérdés az volt, hogy kész-e az Egyesült Államok szakítani egy olyan időszak irányelveivel, elképzeléseivel és hagyományaival, amely a múlté, s amely megismételhetetlen. A második világháború utáni időszakról van szó, amikor az Egyesült Államok a tőkés világ vezető hatalma volt, s amikor sebezhetetlennek hitte magát, s egyszersmind képesnek arra, hogy akaratát az egész világon érvényesítse. A szakítással s az új lehetőségekhez való alkalmazkodással szemben igen nagy erők léptek fel. Először a realista irányzatok kerekedtek felül, de ezeknek az irányzatoknak a befolyása a hetvenes évek második felében mindinkább csökkent. Nem csekély szerepet játszott ebben az a nagyarányú kampány, amelyet az imperializmus legagresszívabb körei olyan problémák körül indítottak el, amelyekre az Egyesült Államok uralkodó osztálya különösen érzékenyen reagált. Ezek közé tartozik annak a lehetőségnek a korlátozása, hogy az Egyesült Államok más államokra kényszerítse akaratát, a tengerentúli fegyveres kalandokkal szemben tanúsított - az Egyesült Államokban a vietnami agresszió veresége után elterjedt - rendkívül negatív magatartás megerősödése, és különösen az Egyesült Államok katonai fölényének elvesztése. Az Egyesült Államok uralkodó elitjének hangulatára nagy befolyást gyakorolt a természeti erőforrások problémájának, különösen az olaj körüli gondoknak az élesedése. Noha az Egyesült Államokban már régóta és szívesen beszélnek arról, hogy az egyes országok növekvő „kölcsönös függése” a kor jellemző vonása, a közel-keleti olajtól való növekvő függőséget megengedhetetlen „sebezhetőségként” fogták fel, és ez azt ösztönözte, hogy kitartóan e térséghez való különleges jogok megszerzésére törekedjenek. Az imperialista igényeiket olyan leplezetlenül jelentették be, ahogyan azt a XIX. század vége óta senki sem merte megtenni. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagynunk még egy tényezőt, amely az amerikai elit sok képviselőjének magatartására mind nagyobb befolyást gyakorolt. Ez pedig Kína, pontosabban: a Kínához fűződő illúziók. Azok az illúziók, io
