Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 1. szám - DOKUMENTUMOK - Magyar külpolitikai állásfoglalások hivatalos látogatások, találkozók és egyéb események alkalmából (1980. szeptember-december)
A két államfő hivatalos tárgyalásokat folytatott a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről és különböző nemzetközi kérdésekről. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke méltatta Tanzánia népének a Tanzániai Forradalmi Párt vezetésével elért eredményeit. A kétoldalú kapcsolatokról az alábbiakban állapodtak meg: a tanzániai fél köszönetét mondott a káderképzésben és gazdasági téren nyújtott magyar segítségért. A felek hangsúlyozták, hogy gazdasági együttműködésüket a folyamatban levő objektumok befejezése útján kell bővíteni és fejleszteni, és hogy továbbra is együttműködnek az ipar és a mezőgazdaság területén. A két vezető megállapodott, hogy fejlesztik a műszaki-tudományos együttműködésüket és a tanzániai mezőgazdasági káderek magyarországi képzését. Megállapodtak, hogy ösztönzik az együttműködést a szállítás és hírközlés terén, s hogy a kölcsönös előnyök és a legnagyobb kedvezmény elve alapján fejlesztik kereskedelmi kapcsolataikat. A két fél megelégedéssel nyilatkozott a járműipari együttműködésről, különösen a városi közlekedés részére szállított Ikarus autóbuszokról. A két államfő elégedetten állapította meg, hogy nézeteik a fontos nemzetközi kérdések többségében azonosak. Az európai biztonsággal és együttműködéssel összefüggésben a két fél kifejezte reményét, hogy a soron következő madridi találkozó konstruktív légkörében zajlik majd, és erősíteni fogja az enyhülés folyamatát, kiterjesztve azt katonai térre is. Támogatásukról biztosították az európai katonai enyhülésről és a leszerelés kérdéséről tartandó értekezlet összehívására vonatkozó javaslatot. Mindkét fél támogatja az ENSZ határozatát, hogy rendezzenek leszerelési világkonferenciát. A két fél újra megerősítette, hogy támogatja Dél-Afrika népeinek felszabad!tási harcát a gyarmatosítás, a kizsákmányolás, a faji megkülönböztetés és az apartheid ellen. Határozottan elítélik a fehér kisebbség apartheid politikáját, és szolidárisak a fekete többségnek a politikai, gazdasági és társadalmi egyenlőségért, valamint a szabad és demokratikus államért folytatott harcával. Ezzel kapcsolatban a tanzániai fél méltatta azt az erkölcsi és anyagi segítséget, amelyet a Magyar Népköztársaság nyújtott Dél- Afrika népének felszabadítási harcához. Elégedetten nyilatkoztak a független Zimbabwei Köztársaság megalakulásáról. A magyar fél nagyra értékelte Tanzániának a frontországok elnökeként betöltött szerepét és a Zimbabwénak nyújtott erkölcsi és anyagi segítségét. Továbbra is sokoldalú támogatásukról biztosították a SWAPO-t, a namíbiai nép egyedüli törvényes képviselőjét Namíbiának a dél-afrikai gyarmatosítás alóli felszabadításáért és területi integritásának megőrzéséért folytatott harcában. A magyar fél nagyra értékelte a frontországok elkötelezettségét, amely erős és megbízható támaszt biztosított Namíbia és Dél- Afrika felszabadítási harcához, és méltatta a frontországok áldozatos hozzájárulását a harc sikeréhez. A két fél élesen elítélte Namíbia és Dél-Afrika fajüldöző rendszereinek a frontországokkal, különösen az Angolai Népi Köztársasággal és a Zambiai Köztársasággal szembeni agresszióit és provokációit, és a Dél-afrikai Köztársaság arra irányuló mesterkedéseit, hogy meghosszabbítsa Namíbia törvénytelen megszállását. A két fél méltatta az AESZ szerepének fontosságát a független afrikai államok egységének erősítésében és a gyarmatosítás, a faji megkülönböztetés és az apartheid ellen folytatott küzdelemben. A felek elítéltek minden olyan mesterkedést, amely a katonai erőknek az Indiaióceán és a Perzsa-öböl térségében való összpontosítására, valamint arra irányul, hogy új katonai és politikai tömböket létesítsenek, bővítsék a meglevő katonai támaszpontokat, 102