Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)
1980 / 1. szám - Gál G. Tamás: A namíbiai kérdés
nyugati imperialista hatalmaknak mind kényelmetlenebbé válik a dél-afrikai durva expanzió, a fajüldöző politika akárcsak közvetett támogatása is. A Dél-afrikai Köztársaság Namíbia kérdésében kétszínű politikát folytatott az elmúlt évtizedekben. Miközben az ENSZ-ben igyekezett az időt húzni s elodázni a világ- szervezet erőteljesebb fellépését, módszeresen alakított ki Namíbiában gyakorlatilag a terület teljes beolvasztását szolgáló viszonyokat. 1968-ra például teljesen kisajátította a terület honvédelmi és külügyeinek intézését, irányítása alá vonta a helyi rendőrséget, a vám- és bevándorlási hivatalt, a szállítmányozást. A dél-afrikai parlamentben 1969-ben elfogadott Délnyugat-Afrika Törvény értelmében a dél-afrikai kormány teljes ellenőrzése alá vonta az adóztatást, a kereskedelmet, az iparfejlesztést, a munkaügyet, a bányászatot és az egészségügyet. A terület fő bevételeit (adók, bányailletékek stb.) a dél-afrikai kincstár sajátította ki. A terület rendőri és katonai erőit beolvasztották a dél-afrikai rendőrségbe, hadseregbe. A dél-afrikai kormány Namíbia területére is kiterjesztette a köztársaságban érvényben levő belbiztonsági törvényeket, melyek egyebek között felhatalmazzák a biztonsági erőket a politikai tevékenységet végző személyek parancs nélküli letartóztatására, korlátlan tartamú őrizetben tartására. A dél-afrikai kormány Namíbiát gyakorlatilag a Dél-afrikai Köztársaság ötödik tartományává tette. 1962-ben kormánybizottságot nevezett ki a Namíbiában is bevezetett apartheid földrajzi, gazdasági és politikai vonatkozásainak meghatározására. A hírhedt Odendaal-bizottság tíz bantusztán kialakítását javasolta a nem fehérek lakta területen. A 10 bantusztán Namíbia területének 39,6%-át tette volna ki; a lakosság 10%-át alkotó fehéreknek a terület 44,1%-ához lett volna joguk. A terv megvalósítása az afrikai lakosság 28,6%-ának áttelepítését követelte volna.11 Habár a terv sohasem valósult meg teljesen egyes törzsek szilárd ellenállása miatt, a végrehajtását célzó kísérletek során 1967-ben kialakították az első bantusztánt, Ovamboföldet. Ezt 1970-ben Okavangoföld, 1972-ben Kelet-Kaprivi követte. A damarák és hererók elutasították a látszat-önrendelkezést. A lakosság szembeszállt ezekkel a törekvésekkel, s érdekvédelmi és politikai szervezetek alakításával, tevékenységük aktivizálásával válaszolt. A dél-afrikai gyarmatosítóknak 1971—1972-ben az egész területet átfogó általános sztrájkkal kellett szembenézniük. Az alig fizetett munkások akciója következtében leálltak üzemek, a gyémánt-, réz- és cinkbányák, a vasutak stb. A sztrájkolok a szociális- és munkakörülmények miatt tiltakoztak, de a dél-afrikai megszállás ellen is. A dél-afrikai kormányzat rendőri erői kíméletlenül léptek fel a sztrájkolókkal szemben. Namíbia északi részén rendkívüli állapotot vezettek be, s nagyszámú dél-afrikai katonaságot vezényeltek a helyszínre. A dél-afrikai kormányzat, hogy enyhítse a nemzetközi közvélemény részéről ránehezedő nyomást s eredményesebben lavírozhasson az ENSZ-ben, igyekezett a délafrikai uralmat, a „namíbiai apartheidet” a látszat-önkormányzat kulisszája mögé rejteni. A hetvenes évek közepétől „alkotmányozó konferenciát” szervezett, melyhez a fehér lakosság politikai pártjain, szervezetein kívül (Nemzeti Párt, Egyesült Délnyugat-Afrika 7i
