Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)
1980 / 3. szám - TUDOMÁNYOS FÓRUM - Nyilas József: Az összeurópai gazdasági együttműködés időszerű problémái
ben vannak. Az Egyesült Államok új NATO fegyverkezési hulláma megnövelte valamennyi KGST-ország gazdasági terheit is. Ugyanakkor a KGST- országok a hetvenes években a fejlődés extenzív útjáról egyre inkább az intenzív útra léptek. Ez a gazdaság hatékonyságának általános növelését és ehhez a legújabb technika széles körű meghonosítását igényli gazdaságaikban. Ez köztudottan igen nagy személyi és anyagi erőfeszítéseket követel, amelyben jelentős szerepet játszhatna az összeurópai együttműködés kiszélesítése és segíthetné Nyugat- Európát is gazdaságaik fellendítésében. Ilyen körülmények között a hadiipari komplexumok képviselőinek átfogó támadása az enyhülési politika ellen, a fegyverkezési verseny újjáélesztése, az embargó csődöt mondott fegyverének újbóli bevezetése, mindehhez a lélektani háború hisztérikus hirdetése tulajdonképpen egy újabb kísérletnek tűnik a társadalmi haladás utóbbi évtizedekben felgyorsult történelmi irányzatának lefékezésére, ha lehet visszafordítására. Hasonló ez ahhoz, amikor a szocialista világ- rendszer kibontakozásakor a hideg, sőt a melegháború, a gazdasági embargo fegyvereit már egyszer bevetették a szocializmus erői ellen. Most - amikor gyökeresen más történelmi helyzetben a melegháború a kezdeményezőket is megsemmisítheti - amikor a KGST-országok a kölcsönös előnyök alapján és mindig is vallott elveikkel összhangban nyitottak gazdaságilag a tőkés világ felé - az Egyesült Államok részéről egyértelműen a gazdasági fegyverek differenciált alkalmazása került előtérbe. Az emberiség szerencséjére nem minden fejlett tőkésország tette és teszi ezt. Közismert, hogy az ötvenes évek hidegháborús embargója ténylegesen kudarcot vallott, nem tudta megállítani, vagy visszafogni a KGST-országok fejlődését. A hetvenes-nyolcvanas évek embargópolitikusai számára tanulságos lehetne ma is a jól ismert, Kelet-Európa gazdaságával foglalkozó polgári kutató, I. Wilczinski 1969-ben tett következő megállapítása: „Kereskedelmi embargók a múltban sohasem érték el kitűzött céljukat. Ugyanúgy a nyugati stratégiai exportembargó sem gyöngítette a szocialista országok katonai potenciálját és azt sem érte el, hogy elriassza ezeket az országokat politikájuk folytatásától. Ezek az államok nemcsak, hogy nem ijedtek meg, hanem sokszor még merevebb álláspontra helyezkedtek. Az utóbbi években tapasztalható enyhülés a kelet-nyugati kapcsolatokban... nem azért következett be, mert a Nyugat megszigorította korlátozó intézkedéseit, hanem azért, mert lazította azokat.”5 Aligha lesz más sorsa a hetvenes és a nyolcvanas évek embargóinak is. Az embargók kudarcának oka egyszerű igazság: az embereket, de az államokat sem lehet meggyőzni arról, hogy érdekeik ellen cselekedjenek. A vezető tőkésországok reálisan gondolkodó vezetői pontosan tudják, hogy az alapvető erőviszonyok és érdekek vonatkozásában semmi változás nem történt, egyebek között a gazdaságban sem, amely indokolná azt a fordulatot, amelyet az Egyesült Államok vezetése igyekszik ráerőszakolni az európai gazdaságokra. A tőkés kormányok is igyekeznek kapcsolataikat fenntartani a szocialista 88
