Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)
1980 / 1. szám - Szerb István: Kína és a fejlett tőkésországok kapcsolatainak főbb elemei a hetvenes években
a nyugati imperialista tömb is; Kína pedig olyan szocialista ország, mely egyszersmind a fejlődő államok közé, vagyis a „harmadik világba” tartozik. A fentieket Teng Hsziao- ping azzal egészítette ki, hogy a Szovjetunió „veszélyesebb”, mint az USA. A gyakorlati kínai külpolitika szempontjából ez a megállapítás a legnagyobb jelentőségű, hiszen így „önmagától adódott” a kínai vezetés számára az USA-val való „taktikai együttműködés” lehetősége, amit — úgymond — annál is inkább ki kell használni, mert az „ellenség táborán belüli ellentmondás” kihasználásáról van szó. Vagyis a kínai vezetés „pragmatista” szárnya újabb, ideológiai töltetű koncepcióval támasztotta alá a Lin Piao bukása óta meghatározóvá lett külpolitikai irányvonalat, az amerikai imperializmussal való taktikai szövetség kialakítására irányuló erőfeszítéseket. Teng Hsziao-ping gazdaságpolitikai reformprogramja azonban, mely 1975-ben fogalmazódott meg és „20 pont” néven vált ismertté, hamarosan a szélsőbalos irányvonal képviselői bírálatának kereszttüzébe került mint revizionista, a kapitalizmus restaurálását célzó tervezet2. 6. Gerald Ford látogatása a KNK-ban; Hua Kuo-feng csoportjának színre lépése a kínai belpolitikában Az európai biztonsági értekezletet követően az első jelentősebb kínai külpolitikai megnyilatkozás az ENSZ 1975-ös őszi ülésszakán hangzott el Csiao Kuan-hua külügyminiszter részéről, akit a „négyek bandájának” bukása után a szélsőbalos vonal egyik képviselőjeként eltávolítottak a vezetésből. A külügyminiszter beszéde Ford elnök pekingi útja előtt — a szélsőbalos irányzat külpolitikai alapállásából — tömören összefoglalta a kínai nézeteket. Csiao mondandójának lényege a „szuperhatalmi hegemóniaharc” megbélyegezése, az „álenyhülés” leleplezése, a békés egymás mellett élés gondolatának mint képtelenségnek az elutasítása, valamint az ENSZ átszervezésének követelése volt. Bár Ford tárgyalásai a kínai vezetőkkel nem jártak más eredménnyel, mint a sang- haji közleményben foglaltak megerősítésével, ezért nem került sor újabb közös nyilatkozat kiadására sem, a kínai—amerikai kapcsolatok fejlesztésének „pragmatikus” hívei számára a látogatás nagyon fontos volt, mert biztosította a kapcsolatok korábbi szintjének megtartását. A Ford-látogatás körüli időszakban azonban tovább fokozódott a kínai belpolitikai élet kuszáltsága: az addig többé-kevésbé két csoportból (szélsőbalos vonal, „pragmatikusok”) álló kínai vezetés tovább polarizálódott, s 1975 második felében, egyelőre csak a gazdaságfejlesztés új koncepcióját kínálva, fellépett egy új, természetesen szintén Maora hivatkozó csoport — Hua Kuo-feng belügyminiszter körül8. 40
