Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)

1980 / 1. szám - Szerb István: Kína és a fejlett tőkésországok kapcsolatainak főbb elemei a hetvenes években

Nixon előtt szabaddá vált a Pekingbe vezető út; a szélsőbalos csoport hatalomban maradt képviselőinek bírálata a külpolitikai vonallal szemben a Konfuciusz (Csou En- laj) kampány keretében áttételessé vált.

4. Nixon látogatása a KNK-ban

KNK-beli látogatásának (1972. február 21—28.) előestéjén Nixon a Kongresszushoz intézett, „Kibontakozó békestruktúra” című évi jelentésében pekingi útjával kapcsolatban többek között a következőket írta: „Mivel rég elmúlt az az idő, amikor egy ország valamennyi kommunista ország nevében szólhatott, most az egyes országokkal külpolitikájuk és nem belpolitikájuk alapján foglalkozunk.”

A látogatás befejeztével Sanghajban kiadott közös közlemény, mely a két fél taktikai együttműködésének keretmegállapodásaként értékelhető, azt mutatja, hogy a Nyugattal való taktikai szövetség ügyében kialakult „Mao—Csou-szárny” az amerikai kormányéval tökéletesen azonos alapállásból tárgyalt, vagyis olyan államként kezelte az Egyesült Államokat, melyet „külpolitikája” alapján kell megítélni.

A közlemény az általános jelentőségű nemzetközi kérdéseket illetően leszögezte a közös megközelítési módot, hangsúlyozva a felek érdekeltségét a „hegemóniaellenes- ségben”; a regionális kérdésekben (Indokína, Korea, India és Pakisztán viszálya) rögzítette a felek eltérő álláspontját, a tajvani kérdésben pedig az Egyesült Államok szakítását a „két Kína” tétellel.

A sanghaji közlemény néhány éves távlatra megjelölte az amerikai—kínai egyetértés és a jövőbeni közös akciók lehetőségeit és korlátáit:

— a békés egymás mellett élés elvein alapuló államközi viszony;

— akcióegység a Szovjetunió tevékenysége ellen, főként az ázsiai—csendes-óceáni térségben;

— ködös amerikai ígéret Tajvan Kínához tartozása kapcsán a kérdés KNK szempontjából kedvező rendezésének lehetőségéről.

Az a tény azonban, hogy az Egyesült Államok nem volt hajlandó egyértelműen szakítani Tajvannal (1972 óta napjainkig sem), jelzi a KNK-val való kapcsolatok tartós jövőjét illetően meglévő amerikai kétségeket és mutatja a KNK állandó presszionálá- sára való amerikai törekvés változatlanságát.

5. A keretek kijelölése után: stagnálás és megélénkülés

A Nixon-látogatás után Kína és a kapitalista világ kapcsolatainak olyan, több esztendős, bonyolult szakasza vette kezdetét, melyben érezhetően lelassult, olykor stagnált a kínai—amerikai reláció, viszont erőteljesen fejlődött Kína és Japán, illetve Kína és Nyugat-Európa kapcsolata, miközben a fejleményeket beárnyékolta az Egyesült Államokban zajló Watergate-botránv, Kínában pedig a szélsőbalos és a „pragmatista”

37