Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)
1980 / 1. szám - Izikné Hedri Gabriella: A gazdasági integráció és a politikai egységtörekvések kölcsönhatásának néhány kérdése az Európai közösségben
tagjaivá váltak. Ez az egyetlen pártszövetség, amelyben mind a kilenc tagország képviselői részt vesznek, tehát ilyen értelemben teljes körű. A kereszténydemokrata pártokat tömörítő Európai Néppártcsoport nem tekinthet vissza hagyományos együttműködésre. E pártok a politikai integráció kezdeményezőinek vallják magukat, de míg a belga, a holland és az olasz párt nem híve a politikai ellentétek túlzott kiélezésének, addig az NSZK pártjai nem titkolják, hogy fő céljuk a túlsúlyra jutás a baloldali erőkkel szemben. Az angol konzervatívok nem csatlakoztak az előbb említett frakcióhoz, hanem „Európai demokrata csoport” néven külön frakciót alkotnak, amelyben rajtuk kívül csak néhány dán képviselő vesz részt. A jobboldal ■— építve arra, hogy a nyugat-európai kommunista pártok álláspontja az integráció továbbfejlesztésének egyes kérdéseiben eltérő (pl. az újabb kibővülést az OKP támogatta, az FKP viszont ellenzi) — abban reménykedtek, hogy a kommunistáknak nem sikerül közös frakciót alkotniuk. Ez azonban létrejött, hiszen a szóban forgó pártok egységesek abban, hogy az EK-t demokratikus, autonóm, békés közösséggé akarják átalakítani, amely megszabadul az Egyesült Államoktól való függőségtől, s arra törekszik, hogy túlhaladottá váljanak a katonai tömbök.11 Az EK liberális és demokrata pártjainak frakciója — nyugati szakértők véleménye szerint12 — inkább személyi, mint pártközi kapcsolatok alapján jött létre, így szervezetük is lazább. Az „európai haladó demokrata” frakció a francia Chirac körül tömörül, ehhez csatlakozott néhány kisebb ország kisebb pártja is, továbbá egy angol képviselő. A technikai koordinációs csoport néhány, magát radikálisnak minősítő párt képviselőit fűzi össze. A nem bejegyzett pártok között találhatók többek között az olasz neofasiszták. A frakciókon belül is igen nagy a pártok közötti heterogenitás, és itt nem csupán elvont ideológiai kérdésekről van szó, hanem olyan gyakorlati problémákról, mint hogy milyen mértékű legyen az állam beavatkozása a gazdasági életbe, milyen élesen konfron- tálnak, esetleg kooperálnak kommunista pártokkal stb. A frakciókon belüli külpolitikai együttműködést általában akadályozza, hogy a pártok nagy része a nemzeti vagy nemzetinek vélt érdekeket közvetíti, míg például a francia konzervatívok alapvető céljuknak tekintik a Szovjetunióval való jó kapcsolatokat, ez a nyugatnémet konzervatív ellenzékről nem állítható, s megint más az olasz kereszténydemokrata párt álláspontja. Az analóg pártok közötti együttműködés azonban alkalmas a kormányok erőteljesebb befolyásolására, jól időzített egyeztetett akciókra. A közvetlenül megválasztott Európa Parlament ennek a lehetőségnek rendszeresebb, a folyamatosságot jobban biztosító keretet adhat, s inkább ebben rejlik fejlődési lehetősége, mintsem hatáskörének érdemi kiterjesztésében. Úgy véljük, általánosan érvényes, hogy a létező intézmények bizonyos önálló mozgásformával rendelkeznek. Az EK esetében ez az önállósulás mindenekelőtt azokhoz a szférákhoz kapcsolódik, ahol már elértek közösségi vívmányokat. 32
