Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)
1980 / 2. szám - KÖNYVEKRŐL - Devillers, Philippe: A szovjet nemzetbiztonsági politika (1944-1978). Egy francia interpretáció (Gazdag Ferenc)
előtt mindkét fél számára nehézséget okozott, hogy titokban folytak a SALT-I. tárgyalások, ugyanakkor az előrehaladást különböző aspektusokból nehezítették az amerikaiak hadműveletei Vietnamban, Peking szovjetellenes lépései, tárgyalásai Nixonnal és Kis- singerrel, továbbá a nyugat-európai politikai színtér ama komplikációi, amelyek az NSZK Ostpolitikájának sikerei által kiváltott francia aggodalmakból keletkeztek. A Szovjetunió számára lényeges előrelépést jelentett, hogy az USA és Kanada elfogadta az EBK-n való részvételt, és hogy sikerült aláírni a nukleáris háború véletlen kitörését megakadályozni hivatott egyezményt (1971. szeptember). A SALT tárgyalások mind a Szovjetunióban, mind az USA-ban szembeállították a szuperi- oritás és a paritás híveit, jóllehet - és a szovjet fél nyilvánosan mindig ezt az álláspontot képviselte - az egyezmény megkötése csak a paritás alapján lehetséges. Az 1971 folyamán elért kompromisszum a SALT-I. hatálya alá vonta a rakétaelhárító rendszereket és a stratégiai erők bizonyos korlátozó intézkedéseit. Az egyezményt 1972. május 24- én írták alá. Devillers erőteljesen megkérdőjelezi az egyezmény ténylegesen korlátozó jellegét. Megítélése szerint az első SALT megállapodás egyáltalán nem korlátozta sem a fegyverkezési versenyt, sem pedig a fegyverzetek minőségi fejlesztését. Brezsnyev több beszédében fogalmazta meg a szovjet elrettentési koncepció fő irányait a SALT megállapodás után. E koncepció az egyenlő biztonság realizmusa alapján állt. Célkitűzésében nemcsak a háború közvetlen elrettentését akarja, hanem egy olyan struktúra létrehozását, amely politikai és diplomáciai eszközökkel elkerülhetővé teszi a háborút. Brezsnyev úgy gondolta - folytatja Devillers -, hogy a megfelelő intézményesített formákkal, bizottságok, kapcsolatok és szervezetek létrehozásával semlegesíteni lehet az USA agresszív tendenciáit. E célt igyekezett megvalósítani 1973. júniusi washingtoni látogatása alkalmával is. Az itt aláírt tíz egyezmény egyike volt az alapja az 1974. novemberi vlagyivosztoki megállapodásnak. Ugyancsak a béke struktúrájának kiépítése, és a nemzetközi kérdések békés rendezésének igénye motiválta a szovjet vezetést az EBK utolsó fázisában. Moszkva az EBK tíz alapelvét is úgy értelmezi, hogy a részt vevő államok általános és kölcsönös elkötelezettséget vállalnak azok megtartására. A Záróokmány aláírása 1975. augusztus i-én mérföldkő a szovjet nemzetbiztonsági politika történetében, és „grandiózus lépés a békestruktúra kiépítését” célzó szovjet törekvésekben - írja Devillers. „Harminc évvel a második világháború után az európaiak közös munkájával sikerült egy olyan új rendszer alapjait megvetni, amely az európai államokat, az USA-t és Kanadát kölcsönös elkötelezettségbe vonja be a tiz alapelv ünnepélyes elfogadásával.” (T66. 1.) Végül a szerző összegzi mondanivalóját a szovjet külpolitika és biztonságpolitika vizsgált időszakáról. Egyfelől kiemeli, hogy a leginkább helytálló jelző a szovjet külpolitikára az Októberi Forradalom óta a defenzív minősítés. Az, hogy egy ellenséges világban a Szovjetunió megkísérelte megszerezni a hatékony védelem eszközeit, amelyekkel távol tud tartani minden agressziót, minden intervenciót és mindennemű beavatkozást. Másrészt hangsúlyozza, hogy a szovjet elrettentési politika nem korlátozódik a katonai területekre. Kiterjed minden tényezőre amelyek bármelyvonatkozásban érinthetik tevékenységét.Tehát nemcsak a lehetséges agresszor elriasztásáról, az agresszív tendenciák semlegesítéséről, a szocialista világ sebezhetőségének csökkentéséről van szó, hanem főként a lehetséges ellenfelek olyan irányú befolyásolásáról, hogy azok a konfrontáció vagy agresszió minden gondolatát pozitív érvekkel helyettesítsék. Vagyis egy nagyon komplex és széles körű politikáról, amelynek sikerre vitele magában foglalja a másik fél érdekeinek és motivációinak mély ismeretét és a kölcsönös bizalmon alapuló légkör megteremtését is. Philippe Devillers könyve objektivitásával és tárgyilagosságával polgári oldalról indulva is progresszívnek tekinthető értékelésekhez jut el a második világháború utáni nemzetközi fejlődést illetően. Gazdag Ferenc