Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 1. szám - SZEMLE - Halász György: Változások Japán ázsiai politikájában
beszámolója is kitért erre, leszögezve, hogy „a szovjet—japán viszony törvényszerűsége a jószomszédság és a baráti együttműködés”, amire a Szovjetunió törekszik.11 Japán ezért 1975-ben négypontos formulát dolgozott ki a hegemóniaellenes tétel módosítására. Eszerint 1. a hegemónia elleni politika nem irányulhat meghatározott harmadik ország ellen; 2. Japán és Kína elítéli a hegemóniát, de nem tervez közös akciót az erre törekvőkkel szemben; 3. ez a politikai alapelv a világ valamennyi részére érvényes; 4. a hegemóniaellenes tétel nem állhat ellentétben az ENSZ Alapokmányával. Peking azonban elutasította a módosítást, jelezve, hogy a szerződés ilyen formában értelmét veszítené számára. A tárgyalások ekkor félbeszakadtak. A változás ezúttal is amerikai ösztönzésre következett be, annak a törekvésnek részeként, amelynek lényege, hogy „az Egyesült Államok jobboldali körei a kínai tényezőt rövid és közép távú perspektívában kihasználják a Szovjetunió ellen”.12 Ez a szándék nem nélkülözi a katonai vonatkozásokat sem. Doak Barnett neves amerikai si- nológus szerint például az Egyesült Államok globális katonai stratégiájának megvalósítását segíti a katonai együttműködés Kínával; hozzájárul a szovjet erők fokozott lekötéséhez a Távol-Keleten, csökkenti a kínai—szovjet kapcsolat normalizálásának lehetőségét és hátráltatja a nagy hatótávolságú kínai rakétapotenciál kiépítését. Barnett ezért felvetette azt a javaslatot, hogy az amerikai kormányzat „tegyen óvatos lépéseket a katonai kapcsolatok kiterjesztésére, ne akadályozza a Kínának történő fegyvereladást a nyugat-európai szövetségesek és Japán részéről”.13 Ezt a javaslatot a washingtoni kormány 1978 elején lényegét tekintve elfogadta, és ezt követően került sor — 1978 májusában — Fukuda Takeo kormányfő washingtoni tárgyalására, amelyen Carter elnök „sok sikert” kívánt a japán—kínai kapcsolatok rendezéséhez. A konkrét előkészítő intézkedéseket Brzezinski ugyanebben a hónapban lebonyolított pekingi és tokiói tárgyalásain határozták el. A nemzetbiztonsági tanácsadó pekingi titkos eszmecseréin (amelyeket a kínai vezetők úgy minősítettek, hogy „két lépés előre”, szemben Vance külügyminiszter 1977. augusztusi látogatásával, amely „egy lépés volt hátra”) sajtóértesülések szerint a következőkben állapodtak meg: — Brzezinski értésre adta, hogy a két ország globális együttműködésének célja a Szovjetunió visszaszorítása, és ennek érdekében rendszeres konzultációkat tartanak. Az Egyesült Államok minden jelentős külpolitikai-stratégiai döntéséről még az előkészületi szakaszban tájékoztatja Kínát. — Kína helyesli az Egyesült Államok katonai jelenlétét Nyugat-Európában és Japánban. Ami az utóbbit illeti: a Szovjetunió elleni lépések mellett a japán—amerikai katonai együttműködésben biztosítékot lát arra nézve is, hogy Tokió ne építhessen ki önálló nukleáris erőt. Peking kérte az Egyesült Államokat, hogy — mivel megítélése szerint Japán, Kína és az Egyesült Államok katonai-stratégiai érdekei megegyeznek —, mozdítsa elő a japán—kínai békeszerződés ügyét. — Az Egyesült Államok támogatja Kína megerősödését, és nem gátolja a fegyvervásárlásokat szövetségeseitől; felszabadítja az amerikai alkatrészt tartalmazó vagy amerikai know-how alapján készült nyugat-európai és japán fegyverek Kínába való export85
