Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Green, Stephen: Nemzetközi segítség katasztrófák esetén
területen jelentősebbek. Például a munkaerőpiaci közösség fejlettebb, mint a Római Szerződés célkitűzése. J ogi, kulturális területeken, a fejlődő országokkal való kapcsolatok koordinálásában az északiak szintén előbbre tartanak. Ami a tőke és szolgáltatások, a regionális politikai döntések, a verseny szabályainak koordinálását illeti, a skandinávok az elvártnál kevesebbet értek el, de ez a Közös Piacra is vonatkozik. A vámunió, a közös külső tarifák a harmadik országokat illető közös gazdasági politika, közös mezőgazdasági politika, a gazdasági politikák koordinálásának megvalósításához a nemzetek fölötti jelleg erősítésére lenne szükség. Habár ennek megvannak a maga korlátái, erősíteni kell a Tanács ilyen irányú tekintélyét, és erőteljesebben kell szorgalmazni a kiegészített helsinki szerződés végrehajtását, vonja le a konklúziót a szerző. Kozma Kászló STEPHEN GREEN: Nemzetközi segítség katasztrófák esetén. (International disaster relief: toward a responsive system.) McGraw-Hill Go., Council on Foreign Relations, New York 1977. 101 l. A New York-i Külkapcsolatok Tanácsa 1977 közepétől kezdve közzéteszi az 1980-as évekre szóló előrejelzéseinek anyagát, az ún. Project 1980 kutatási eredményeit. A munkában Richard H. Ullman irányításával több mint 300 kutató vett részt. A nyilvánosságra kerülő anyagok mintegy 25 kötetben jelennek meg. A kutatás elsősorban a különböző munkacsoportok által potenciálisan fontosnak tekintett nemzet közi kérdésekkel foglalkozott. így négy kötet tárgyal nemzetközi biztonsági problémákat, amelyek közé a nukleáris proliferációt, a hagyományos fegyverek nemzetközi kereskedelmét, az ENSZ békefenntartó tevékenységét, valamint a terrorizmust sorolták. A világ különböző földrajzi térségei közül különösen nagy figyelmet szenteltek a Közel-Keletnek, Délkelet-Ázsiának, Kínának, és egy-egy kötetben kívánnak foglalkozni Európa, a Szovjetunió és Afrika helyzetével. A gazdasági kérdések közül különös hangsúlyt kaptak a nemzetközi pénzügyi rendszer, a fejlett tőkés országok makroökonómiai koordinációja, a köztük folyó kereskedelem, a kialakítandó olajpolitika és szélesebben az energiapolitika. Ezenkívül több munka elemez olyan átfogó kérdéseket, mint az Észak—Dél kapcsolatok, az emberi jogok, a tengeri erőforrások kiaknázása és a népességszaporodás. Az egyik legkorábban megjelent könyv — melynek szerzője S. Green, az amerikai ENSZ misszió vezető munkatársa — a természeti katasztrófák által sújtottak nemzetközi segélyezését vizsgálja. A könyv négy fő részre osztható. Az első rész az elmúlt másfél évtized katasztrófáinak körülményeivel és a hozzájuk kapcsolódó segélyezési problémákkal foglalkozik. A második részben a szerző a katasztrófák várható alakulását vázolja fel. A harmadik és negyedik részben pedig elemzi a segélyezés jelenlegi nemzetközi rendszerét és javaslatokat tesz ennek átalakítására. 1963—1974 között a világban mintegy 430 természeti katasztrófa történt (vagyis átlagosan nyolcnaponként egy), melyek összesen 3,5 millió áldozatot követeltek, csaknem 400 millió embert sújtottak és 11 milliárd dollárnyi kárt okoztak. A szerző megjegyzi, hogy ezek az adatok csak hozzávetőlegesek, mivel nem folyik e tárgyban rendszeres adatgyűjtés és feldolgozás. A múltbeli tapasztalatok alapján Green a katasztrófákat három alapvető csoportba osztja: hirtelen kialakuló, lassan kifejlődő és emberek által okozott katasztrófák. Mintegy 65—70 százalékban az első csoportba tartozó jelenségekkel van dolgunk, és ezek azonnali reagálást követelnek a nemzetközi segélyezés rendszerétől. A földrajzi megoszlást tekintve leginkább a legkevésbé fejlett országok csoportja — elsősorban Afrikában és Ázsiában — szenvedett az elmúlt időszak katasztrófáitól. Az ENSZ-értékelések szerinti legkevésbé fejlett 44 ország közül 23, azaz 52%-uk szerepel a katasztrófa sújtotta országok jegyzékén az 1972—1976-os periódusban. Green az 1980-as években a katasztrófa sújtotta áldozatok számának mintegy 15—20%-os emelkedését jelzi az előző évtizedhez képest annak ellenére, hogy a katasztrófák száma lényegében változatlan marad. Az áldozatok számának emelkedését olyan tényezők ha149
