Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 1. szám - Kolláth György: A jelenlegi Brazil külpolitika néhány sajátossága
az ötvenes és hatvanas években nyíltan támogatta a portugál gyarmati rendszert egy Portugáliát, annak gyarmatait és Brazíliát felölelő luzo-tropikális vagy luzo-afrikai közösség megteremtése érdekében (amelyben Brazília egyre inkább magának vindikálta a vezető szerepet). Brazília nyílt és egyértelmű nyugatbarátsága és a multinacionális vállalati stratégiákhoz való alkalmazkodása is megnehezíti a bizalom légkörének megteremtését. Brazília természetesen ma sem mond le a luzo-tropikális közösség megteremtéséről, de már nem óhajt Portugáliával vitatkozni a vezető szerepről (nincs is szüksége rá), és azt afrikai terjeszkedése egyik kulcselemének tekinti. Különösen az energiaválság után igyekszik a bizalom elnyerése érdekében egyre rugalmasabb külpolitikát folytatni és egyre többet áldozni gazdaságilag is Afrikára. Brazília egyre nagyobb mértékben veszi ki részét a nyugati technológiák egyszerűsített és tropikalizált változatainak közvetítésében tőkejavak exportja és közös beruházások révén. Egyre intenzívebben vesz részt nyersanyaglelőhelyek felkutatásában és kiaknázásában. Természetesen ebben az expanzióban is igen nagy szerepet játszanak a Brazíliában működő multinacionális vállalatok, illetve azok üzleti stratégiája. Az expanzió politikai hátterének biztosítása érdekében egyre inkább érvényesül a pragmatizmus. Brazília fejlett tőkés partnereinek nemtetszését váltotta ki, amikor elsők között ismerte el az MPLA-t Angola törvényes kormányának, s jó kapcsolatot tart fenn a többi portugál uralom alól felszabadult ország baloldali orientációjú kormányaival. Ugyanilyen okokból Brazília nem hajlandó semmiféle politikai közösséget vállalni Rhodesiával és a Dél-afrikai Köztársasággal, bár a velük folytatott kereskedelmet nem adja fel. Ezek az okok magyarázzák, hogy Brazília nem hajlandó belemenni egy dél-atlanti paktum kialakításába. Természetesen a gazdasági expanziót biztosító külpolitikai aktivitáson túlmenően nem valószínű, hogy Brazília szorosabbra fűzi kapcsolatait a fejlődő országokkal, illetve annak mozgalmaival. Ez — túl a brazil fejlődés kétarcúságából adódó korlátokon — a jelenlegi rendszer belpolitikai tartalmának megreformálása és a fejlett tőkés országokkal való kapcsolatok érdemi veszélyeztetése nélkül szinte lehetetlen. A megváltozott fejlesztéspolitikai modell megkövetelte, a változó nemzetközi erőviszonyok lehetővé tették és kikényszerítették a brazil külpolitika megváltoztatását, amelynek fő elemei a nagyobb aktivitás és az eddigieknél jóval nagyobb pragmatizmus és rugalmasság. A nyíltan a kapitalista fejlődés gyorsítását választó Brazília gazdaságcentrikus politikája távlatilag elsősorban hatalmi érdekeket szolgál: a külpolitika nagy szerepet kapott az elérni remélt regionális, majd globális nagyhatalmi státushoz szükséges anyagi—gazdasági alapok megteremtésében, e státus politikai kereteinek biztosításában. Miután az egyre izmosodó, ugyanakkor a külföldi tőkével erősen összefonódott brazil nagytőke brutális eszközökkel megteremtette a belpolitikai stabilitást, növekvő gazdasági erejének tudatában egyre erőteljesebben igyekszik a nemzetközi erőviszonyok adta lehetőségeket kihasználni: a két világhatalom közötti erőviszony változását, a nyugat-európai államok és Japán megerősödését saját manőverezési szabadsága növelésére, a fejlődő országok körében végbemenő emancipációs törekvéseket és polarizációs folyamatokat saját hatalmi—gazdasági hátországa építgetésére, eddig nem jelenték49
