Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)

1979 / 3. szám - TUDOMÁNYOS ÉLET - Az enyhülés és az összeurópai együttműködés

Az efféle elképzelések magyarázzák azokat az Európa irányában tett amerikai lépéseket, amelyeknek célja, hogy aláássák a kölcsönös bizalomnak, a béke megszilárdításában való együttműködésnek a hetvenes évek közepéig kialakult alapját. Ide tartozik mindenekelőtt az enyhülés diszkreditálását célzó intenzív propagandahadjárat, amely az enyhülést a Nyugat számára előnytelen, sőt veszélyes „egyirányú utcaként” állítja be. E kampány során fáradhatatlanul terjesztik a „szovjet fenyegetés”, a „szovjet expanzió” mítoszát. Eközben nemcsak az USA költ hatalmas összegeket katonai célokra, hanem NATO-szövetségeseit is bevonja a fegyverkezési hajsza új fordulójába, rájuk kényszerítve a NATO katonai ereje növelésének hosszú távú programját. A helyzetet tovább rontja, hogy a NATO vezetői köreiben olyan doktrínákat dolgoznak ki, amelyek pszichológiailag „előkészítik” Európát a „korlátozott atomháborúra” és a közvélemény szemében „elfogadhatóvá” próbálja tenni ezt a háborút. Ezekhez az intézkedésekhez megfelelő propaganda- és ideológiai hátteret teremtenek azzal, hogy filozofálgatnak az „atlanti civilizációs közösségről”, a Nyugat történelmi sorsközösségéről, az USA-t és Nyugat-Európát a „szabadság ostromlott bástyájának”, a „demokrácia szigetének” festik le a jövendő „ellenséges világ” tengerében. (Z. Brzezinski szavaival.)

Egyet-mást az enyhülés ellenfeleinek sikerült elérniük. Ellenállásuk miatt nem sikerült érdemi megállapodásokat elérni a katonai enyhülés és a leszerelés területén, például a bécsi tárgyalásokon, s Európában tovább folytatódik a NATO-tagállamok fegyveres erőink növelése. Nem csökkentek, sőt néhány vonatkozásban még növekedtek is a gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés előtt álló akadályok.

Mégis hangsúlyozni kell, hogy a nyugat-európai államok megnövekedett gazdasági és politikai potenciálja lehetővé teszi, hogy sikeresebben védelmezzék saját nemzeti érdekeiket. Az enyhülés ellenfelei ma már nem tudják olyan könnyen manipulálni a közvéleményt, mint a hidegháború éveiben. A nyugat-európai térségnek különösen nagy szüksége van a nemzetközi légkör további javulására és a hidegháborúra való visszatérést itt úgy tekintik, mint ami politikai és gazdasági szempontból egyaránt alapvetően ellentmond az európai népek érdekeinek.

Noha az Egyesült Államok is kénytelen kinyilvánítani jószándékát az európai enyhülés iránt, a gyakorlatban azonban gyakran fékező, halogató taktikához folyamodik, vagy „összekapcsol” egymással össze nem függő problémákat, ami újabb akadályokat gördít olyan kérdések megoldásának útjába, amelyek esetében lehetséges a reális előrehaladás (példa erre a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek csökkentéséről Bécsben folyó tárgyalások jelenlegi szakasza, miután 1978. június 8-án a szocialista országok benyújtották konstruktív javaslataikat).

Az európai enyhülésnek ez a megközelítése az Egyesült Államok bizonyos köreinek azon törekvésével függ össze, hogy eltérjenek a Szovjetunióhoz és a többi szocialista országhoz fűződő kapcsolatok megállapodásokban rögzített elveitől — mint a teljes egyenjogúság, az egyenlő biztonság, a szuverenitás tiszteletben tartása, az egymás belügyeibe való be nem avatkozás, a kölcsönösen előnyös együttműködés — és tovább fokozzák a fegyverkezési versenyt.

61