Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 3. szám - TUDOMÁNYOS FÓRUM - Hänisch, Werner: A helsinki Záróokmány mint az európai béke, biztonság és együttműködés megerősítésének hosszú távú programja
tiszteletben tartásával egyúttal sikerült megtalálni a multilaterális diplomácia olyan elveit és formáit, amelyek megfelelnek a feladatok nagyságának és bonyolultságának, az enyhülés és a békés egymás mellett élés követelményének. Lehetségessé vált, hogy bonyolult kérdéseket valamennyi állam bevonásával, érdekeik kölcsönös kiegyensúlyozásával oldjanak meg. Az értekezlet az enyhülés diplomáciájának iskolája is volt, az alkalmazott formák és eljárások a nemzetközi kapcsolatok új rendszere kialakításának lényeges eszközei. A megállapodások összessége, amelyek megvalósítására a részt vevő államok legfőbb képviselői aláírásukkal kötelezték magukat, a Záróokmányt az egyedül reális programmá teszi a belátható jövőre. Az európai politika tapasztalatai megerősítették, hogy minden kísérlet, amely a Záróokmány érdekegyensúlyát szétrombolná, más alternatívát, vagy modelleket keres, arra irányul, hogy aláássa az enyhülést, lefékezze annak materializálását, visszahozza a hidegháborút és fokozza a fegyverkezési versenyt. Ma, közel négy évvel Helsinki után világos, hogy az enyhülés és a békés egymás mellett élés csak abban a mértékben válhatnak a nemzetközi kapcsolatok meghatározóivá Európában és az új rendszer csak annyira kezd kialakulni, amennyire a Záróokmány rendelkezéseit a részt vevő államok megvalósítják. Bár ma a 35 részt vevő állam között egyetlen olyan sincs, amelyik nyíltan fellépne a Záróokmány ellen, az európai enyhülés folyamata nem egyenes vonalú és problémamentes. Ennek okai különbözőek. A népek és államok „történelmi tevékenysége”, amint azt Lenin egyszer Csernyisev- szkijre hivatkozva megjegyezte, „semmi esetre sem a Nyevszkij proszpekt nyílegyenes vonala”. Tekintettel a hidegháború alatt felhalmozódott bonyolult problémák sokaságára, a Záróokmány által elénk állított feladatok nagyságára és mindenekelőtt arra a tényre, hogy a nemzetközi kapcsolatokban eltérő társadalmi rendszerű európai államok tevékenykednek, amelyek ezen kívül egymással szemben álló katonai-politikai szövetségek és gazdasági csoportosulások tagjai, és politikájukat osztályalapon meghatározott érdekek motiválják, minden lépés kemény küzdelmet követel, hogy olyan megoldásokat találjunk, amelyek az összes résztvevő érdekeinek megfelelnek. Az enyhülés megszilárdítása körüli állandó vita ezért gyakorlatilag elkerülhetetlen; a helsinki Záróokmány, annak elvei azonban megadják a keretet ahhoz, hogy ezt a vitát a békés egymás mellett élés talaján, a béke, a biztonság és a kölcsönösen előnyös együttműködés javára lehessen folytatni. Ez az objektíve szükséges, kényszerű küzdelem nem árt a béke, a biztonság megerősítésének, az együttműködés kifejlesztésének. Az európai enyhülésre és biztonságra újonnan leselkedő veszélyek gyökere mindenekelőtt abban van, hogy az imperializmus agresszív erői semmiképpen sem békéinek meg történelmi vereségükkel, amelyet a Záróokmány elfogadásával rájuk mértek, és azon fáradoznak, hogy ellentámadást indítsanak. A Záróokmánnyal éles ellentétben megsértik az államközi kapcsolatokat szabályozó elveket, ellenséges politikai kampányokat indítanak a szocialista államokkal szemben, és újabb akadályokat támasztanak a gazdasági együttműködésben. Mérgezik 49
