Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 3. szám - Horváth Tamás: Az államok közötti viták békés rendezésének európai rendszere
egyesít két alapvetően fontos elemet: a hatékonyságot és a vitarendezés konkrét módja szabad megválasztásának elvét. A kötelező konzultáció módszere egyfelől azzal a nyilvánvaló előnnyel jár, hogy a vitarendezés szabad megválasztása elvének csorbítása nélkül a felek kötelezően megteszik a viták elintézésénél — gyakran elmaradó — nélkülözhetetlen első lépést, nevezetesen azt, hogy tárgyalóasztalhoz ülnek. Ez automatikusan megnyitja annak lehetőségét, hogy a vitában érdekelt felek a vita tárgyának tisztázása, pontos körvonalazása, egymás álláspontjának és érveinek kölcsönös megismerése alapján mindkét fél számára elfogadható konszenzussal, hatékonyan rendezzék a vitát. A vitát megoldó konszenzus kialakításának sikertelensége sem vezeti zsákutcára a kötelező konzultációt, mert a módszer ezután ipso facto a vita elintézését szolgáló egyéb módszer kiválasztásának előjátékává alakul át. A szocialista országok javaslata — a montreux-i találkozó mandátumának megfelelően — nem a viták békés rendezése meglevő rendszerének átalakítására, renoválására irányul. Ellentétben a svájci javaslattal, amely hangoztatott kiegészítő jellege ellenére is gyakorlatilag az ENSZ Alapokmányban rögzített mechanizmussal konkurráló rendszert szorgalmaz, megelégszik egy jogilag, politikailag egyaránt előrelépést jelentő módszer kidolgozásával. A négy szocialista ország javaslata ugyanakkor magáévá teszi több európai állam, köztük Svájc álláspontját is, amely szerint a viták békés rendezésének továbbfejlesztésében haladást jelentene az úgynevezett eljárási kötelezettség bevezetése. Összhangban a vitarendezés konkrét módja szabad megválasztásának elvével, a kötelező konzultáció módszere sajátos kétarcúsága révén nem lép túl az eljárási kötelezettségen, azaz nem állít fel általános kötelezettséget valamilyen konkrét vitarendezési módszer igénybevételére. A négy szocialista ország által javasolt kötelező konzultáció módszere voltaképpen az államok közötti viták megoldásának kötelező kísérletét hivatott intézményesíteni, amely kísérletnek a javaslattevők szándéka szerint a vita érdemi megoldását kell céloznia. Ügy gondoljuk, hogy a viták rendezése érdekében egy ilyen jellegű kötelező eljárás intézményesítése az európai biztonság és együttműködés keretei között időszerű, realisztikus, indokolt és minden állam számára elviselhető. A szocialista országok javaslata — mint az említett példák is mutatják — végeredményben általános formában fejezi ki azt, ami az államok közötti szerződéskötési gyakorlatban már egyre inkább érvényesül. A konzultáció módszerének általános kötelezettségként való előirányzása a viták békés rendezése érdekében logikusan kapcsolódik egy olyan, az államok közötti kapcsolatokat szabályozó elvhez, amelynek nemzetközi jogi elismerése a legutóbbi, éppen az enyhülési folyamat megindulásával jelzett időszak eredménye. Ez az államok együttműködésének az elve. Korunkban ezt a sarkalatos követelményt az 1970. évi ENSZ-nyilatkozat23 nyomán az európai biztonsági és együttműködési értekezlet Záróokmánya az államok közötti kapcsolatok „vezérlő elveként” (IX. sz. alapelv) fogalmazta meg. A mai Európa különböző társadalmi-politikai berendezkedésű államainak viszonyában beállt történelmi fordulatot is kifejező elv a viták békés elintézéséhez éppen úgy új perspektívát nyit, mint az államok közötti kapcsolatok egyéb területein. Az európai biztonsági és együttműködési értekezlet Záróokmányát aláíró államok 15
