Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 3. szám - Horváth Tamás: Az államok közötti viták békés rendezésének európai rendszere
szakaszában Svájc által benyújtott »A viták békés rendezésének európai rendszeréről szóló egyezménytervezet«-et, valamint más, ezzel összefüggő és ilyen módszer kidolgozására irányuló javaslatokat.”1 A belgrádi értekezlet a svájci egyezménytervezettel részletesen nem foglalkozott, de döntött az említett találkozó összehívásáról. A belgrádi záródokumentumban erről a következő olvasható: „A részt vevő államok képviselői a svájci kormány e kérdésben tett javaslatának megfelelően megállapodtak abban, hogy 1978. október 31-én Mont- reux-ben szakértői értekezletet hívnak össze a viták békés rendezésére vonatkozó általánosan elfogadható, meglevő eszközök kiegészítését szolgáló módszer megvizsgálásának és kidolgozásának folytatására.”2 A szakértői találkozó fenti dokumentumokban meghatározott mandátuma a nemzetközi jog egyik sarkalatos elvének továbbfejlesztését tűzi ki célul. Helytelen lenne ebből arra következtetni, hogy a helsinki Záróokmányt aláíró 35 állam a találkozó összehívásával egy nemzetközi jogi kérdés „önmagáért való” kodifikációját szorgalmazta volna. Ellenkezőleg: az érintett államok akciója arra irányult, hogy a viták békés rendezésének továbbfejlesztésével egy olyan nemzetközi jogi eszköz álljon az európai államok rendelkezésére, amely a közöttük felmerülő viták hatékony megoldása útján hozzájárul az európai földrész békéjének, biztonságának megerősítéséhez. Ez a célkitűzés elérhető, de korántsem könnyű feladat elé állította 35 állam Montreux-ben összeülő szakértőit. A feladat azért volt különösen nehéz, mert a szakértői találkozó a nemzetközi jognak olyan kérdéséről tárgyalt, amely rendkívül gazdag történettel rendelkezik és amelynek a nemzetközi kapcsolatokban betölthető szerepéről számos, máig is ható illúzió, utópisztikus elképzelés született. A szakértői találkozónak a viták békés rendezése terén általánosan elfogadott, meglevő módszerekből kellett kiindulnia. E módszerek kialakulását célszerű a történelmi fejlődés tükrében megvizsgálnunk. * A viták békés rendezésére tett kísérletek az emberiség ismert történetének kezdetétől nyomon követhetők. A görög városállamok amphiktüoniáinak tevékenysége, a középkor pápai és császári ítélkezései a viták békés eszközökkel történő rendezésének történelmi tényei. Korán kialakultak a békés rendezés olyan formái, mint a tárgyalás, a békéltetés, a közvetítés és a választott bíráskodás. Ám az emberiség történelme során a háború hatásosabb és így jóval gyakrabban igénybe vett eszközöknek bizonyult a viták megoldására, mint a békés módszerek, amelyek ily módon mellékes, igen korlátozott szerepet kaptak. A XVI. század óta a történelem ezt különös szemléletességgel példázza. A nemzetállamok megjelenésével a háború az állami szuverenitásból származtatott, természetes részévé vált a születő kapitalizmus törvényein nyugvó nemzeti politikáknak. Következésképpen a háborút mint a konfliktusok megoldásának eszközét a nemzetközi jog is elismerte. A XIX. század vége és a XX. század eleje jelentős változást hozott a viták 4
