Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 2. szám - DOKUMENTUMOK - A KGST megalakulásának 1949-es magyar országgyülési visszhangja
Hiszen ha igaz az, amit sokszor mondogatunk, hogy amelyik nép más népeket elnyom, az maga nem lehet szabad, akkor ennek fordítottja is igaz: amelyik nép maga szabad, az nem nyomhat el más népeket. Ennek következtében a szovjet—magyar viszonynak, a Szovjetunió és a népi demokráciák egymáshoz való viszonyának belső tartalma tökéletesen más, mint — mondjuk — a nyugat-európai országok egymáshoz való viszonya, vagy mint a nyugat-európai országoknak az Amerikai Egyesült Államokhoz való viszonya. Csak a Szovjetuniónak a második világháború után döntő módon megnövekedett jelentősége, nemzetközi szerepének az eddiginél is nagyobbá válása tette lehetővé a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának megalakulását. Ez a Tanács semmilyen vonatkozásban sem jelent elzárkózást, nemcsak azért, mert a nyugat-európai államokkal a kereskedelmi kapcsolatokat — amennyiben nincsenek politikai feltételekhez kötve — nem szakítjuk meg, hanem azért sem, mert a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa minden nép számára szabaddá tette a belépést, a csatlakozást. Természetesen igen nagy jelentőségű a megegyezésnek az a része is, amely a tapasztalatoknak és a műszaki tudomány adatainak kicserélésére irányul. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa tehát megerősödését jelenti a béke frontjának, megerősödését jelenti világszerte a demokratikus erőknek és példát jelent a világ többi részén a jóindulatú emberek számára arra, hogy miképpen lehet népek közötti kapcsolatokat építeni és létesíteni akkor, ha a népek élén nem a nagybirtokos és nagytőkés rétegek állanak, hanem a dolgozó osztály s ha az egyenrangúság és egymás kölcsönös segítése jegyében fognak össze egymással népek és nemzetek. Országgyűlési Napló, 1949. RÉSZLET SZEKERES JÁNOSNAK, A MAGYAR RADIKÁLIS PÁRT SZÓNOKÁNAK PARLAMENTI BESZÉDÉBŐL 1949. január 28. Tisztelt Országgyűlés! A radikális—demokrata pártszövetség az állami költségvetés végrehajtására való felhatalmazás törvényjavaslat tárgyalásakor a kormánnyal szemben elfoglalandó álláspontját két szempontból tette mérlegelés tárgyává. Egyfelől a politikai bizalom, másfelől a gazdasági, illetőleg szakszerű bizalom szempontjából. Politikai bizalom jár annak a kormánynak, amelynek elvi és gyakorlati célkitűzéseit helyeseljük .. . A gazdasági bizalom kérdése, amely egybe szokott olvadni a politikai bizalom kérdésével, e költségvetésnél a szokásosnál talán inkább elkülönített kezelést kíván, mert eddig még nem volt költségvetésünk, amely méreteiben a mostanit akár csak meg is közelítette volna, s e méretek kétségtelenül gazdasági rendszerünk folyamatban levő átalakulásával függenek össze. Amidőn a gazdasági, szakszerűségi bizalom kérdésére is fenntartás nélkül igennel válaszolunk, ezzel nemcsak a kormányzati rendszer vezetőinek képességeit értékeljük — és értékeljük nagyra —, hanem főleg meggyőző hatása alatt állunk azoknak a hatalmas eredményeknek, amelyeket ez a rendszer a gyakorlati megvalósítás terén már eddig is elért. Hisszük, hogy a kormány eddigi gazdasági tevékenységének eredményességét a most létesült Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsában való részvétel is fokozni fogja . . . Országgyűlési Napló, 1949. 132
