Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)

1979 / 2. szám - Pataki István: A kínai katonapolitikáról

állítását” tükrözte. A „szélsőséges” vezetők egy részének eltávolítása látványos keretek között történt. A „rendteremtés” nem mentes a fizikai erőszaktól. A korábbi hatalmi harcoktól eltérően, a Mao Ce-tung utáni vezetés azonban erről mértéktartóan nyilatkozik.

A „négyek” és követőik elleni drasztikus fellépést a fegyveres erők — elsősorban a biztonsági alakulatok — kezdték meg. A letartóztatásokat követően indult meg a kampány, s így sikerült azt a látszatot kelteni, hogy az új vezetés a fizikai erőszakot és a terrort kevésbé alkalmazza.

A legfelső, majd tartományi vezetés „megtisztítása” — az új vezetés szándékától eltérően — elhúzódik. A látszategység megőrzésére irányuló törekvés és a hatalmi harc nyílt kitörésének megakadályozása miatt a „nagy feladatok” végrehajtásának folyamatában lépésről lépésre folytatják a „tisztogatást”.

Az országban kampányszerűen és szervezetten folyik a szovjet- és szocialistaellenes propaganda, a háborús hangulatkeltés.

A lakosság militarista szellemű nevelését szolgálják a katonai demonstrációk, riadók, „védelmi” intézkedések, a katonai alapkiképzések iskolákban, üzemekben, kommunákban.

A pekingi vezetés a tömegek megnyerését — a lakosság közel 40 %-a a fiatal nemzedékhez tartozik — a „nagy” militarista Kína megteremtésének propagálásával igyekszik elérni. A fő veszélyt a Szovjetunióban jelölik meg, s a kínai nép valóságos érdekeit semmibe veszik. A militarista vezetés a Szovjetunió ellen irányuló propagandát egybekapcsolja a Vietnami Szocialista Köztársaság, a Laosz, a népi Kambodzsa és más szocialista országok elleni politikai akciókkal.

A fegyveres erők jellemzői és a fejlesztés fő irányai

A kínai fegyveres erők és a Népi Felszabadító Hadsereg szervezése és fejlesztése a Mao Ce-tung-i „népi háború” koncepciójára épül. E koncepció katonapolitikai aspektusai a marxizmussal való szakítás jegyében a nép tömeges katonai kiképzését, felfegyverzését, a nukleáris erők létrehozását is felölelik. A Szovjetunióval és más szocialista országokkal való nyílt szembehelyezkedés eredményeként a „szovjet veszélyre” hivatkozva meghirdették az „elrettentést” is, és az utóbbi időben a maoista „népi háború” a nukleáris „elrettentéssel” párosul.

A pekingi vezetés doktrinális tételeként rögzítette indokínai befolyásának megvalósítását is. E tétel a nagyhatalmi sovinizmusból fakad, és érvényesítésének feltételeit az 1970-es évek közepétől igyekeznek megteremteni.

A kínai politika változásai mindig komolyan érintették a haderőket. A fegyveres erők mindvégig cselekvő részesei voltak a maoizmus elfogadtatásának és érvényre juttatásának, fejlesztésük azonban nem volt egyenletes. A korszerűsítés lassú üteméért most elmarasztalják a korábbi vezetőket, „mulasztással” vádolják a „négyeket”. A „négyek”

55