Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)

1979 / 2. szám - Dobozi István: Az új nemzetközi gazdasági rend és a nyersanyagok körüli konfliktusok

Az UNCTAD két fő érvvel támasztja alá a közös alap felállításának célszerűségét. Az egyik érv az, hogy a különböző áruszervezetek központi finanszírozásához kevesebb pénzügyi eszközre volna szükség, mint akkor, ha azokat külön-külön finanszírozzák. Ez részben azért következne be, mert egyes nyersanyagok árciklusa időben eltérhet, másrészt azért, mert az alap a nemzetközi tőkepiacokon kedvezőbb feltételekkel vehetne fel hiteleket, mint az áruszervezetek külön-külön. A másik érv taktikai: az alap puszta léte ösztönözné és megkönnyítené a termékenkénti áruegyezmények megkötését, mivel a finanszírozás nem jelentene problémát számukra.

Az integrált program lényegében ilyen formában került a IV. UNCTAD-ülésszak elé 1976-ban. A vezető fejlett tőkés országok már jóval a konferenciát megelőzően súlyos fenntartásaikat fejezték ki a programmal szemben. A program nyilvánosságra kerülésekor magatartásuk csaknem teljesen elutasító volt, a későbbiekben azonban — a fejlődő országokkal való konfrontáció további kiéleződésétől való félelmükben — csupán a program egyes elemeit bírálták. A nairobi UNCTAD-ülésszakon, ahol a fejlődő országok az integrált programot voltaképpen úgy terjesztették elő, mint az új nemzetközi gazdasági rend leg fontosabb részprogramját, amelyhez való viszony mutatni fogja, hogy a fejlett országok részéről megvan-e a politikai akarat az új rend megteremtésére, egyetlen fejlett tőkés állam sem léphetett fel — a teljes elszigetelődés veszélye nélkül — a program teljes elutasításával. A vezető tőkés államok így a teljes tagadástól a kompromisszumig jutottak el.

Az integrált programot a következő főbb formákban bírálták:

1. A program egészében véve túlságosan intervencionista, dirigista jellegű. Nem lehet szó arról, hogy az alap a piacokon közvetlenül is beavatkozhasson, kizárólag az egyes áruszervezeteket illeti meg ez a jog.

2. A fejlődő országok exportbevételei reális értékének megőrzése végett előterjesztett „indexelés/” koncepció nemcsak a világgazdaság egészének, hanem maguknak a fejlődő országoknak is felmérhetetlen károkat okozna. A nyersanyagárak indexelése az importált késztermékárak alapján jelentősen súlyosbítaná a világméretű inflációt, nem megfelelő jelzéseket adna a beruházási döntések számára, magas árak esetén pedig túlkínálat kialakulásához vezetne.

3. Részben az előző ponttal összefüggésben, részben attól függetlenül fennáll a veszélye annak, hogy a fejlődő országok által ellenőrzött közös alap ahelyett, hogy a nyersanyagárak stabilizálásának eszköze lenne, az áremelés intézményévé válik, esetleg megpróbál egyfajta szuperkartellé (,,szuper-OPEC”-cé) válni.

4. Félő, hogy az árstabilizálás mellett egyéb (diverzifikáló, feldolgozás-ösztönző stb.) célokat is követő, a fejlődő országok befolyása alatt levő közös alap burkolt erő- forrás-átcsoportosító funkciót töltene be, azaz olyan segélymechanizmus lenne, amelyet sem a volumen, sem pedig az elosztás szempontjából a fejlett országok nem ellenőriznének hatékonyan.

5. Azzal, hogy az integrált programban a közös alap felállítása elsőbbséget élvez az egyes áruegyezmények létesítésével szemben, olyan helyzet áll elő, mint amikor a kocsit fogják a lovak elé. Csak amikor már a különböző áruegyezmények tárgyalásai kellően

45