Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 2. szám - Dobozi István: Az új nemzetközi gazdasági rend és a nyersanyagok körüli konfliktusok
probléma igy erről az oldalról is a fejlesztési probléma fontosnak tekintett elemévé vált. További probléma az a körülmény, hogy a világ gazdaságosan kitermelhető ásvány- vagyonának földrajzi megoszlása mindinkább ellentmond a fogyasztás földrajzi megoszlásának. Ebből a körülményből növekvő arányú nemzetközi függőségi viszonyok fakadnak, amelyek nemzetközi gazdasági, politikai és katonai feszültségforrások alapjává válhatnak, s a történelem tanulsága szerint válnak is. A fejlett tőkés országok függése a külső nyersanyag- és energiaellátástól a legutóbbi évtizedekben rohamosan emelkedett, s elérte, sőt jóval meghaladta azt a kritikus szintet, amelyen felül a hazai ellátás (a gazdaság és a társadalom normális működése) már a külföldről származó szállításoktól függ a volumen, a minőség, az ár és a folyamatosság szempontjából. A nemzetközi interdependencia (kölcsönös függőség), a gazdasági élet nemzetközi „nyitottsága” a világkereskedelem talán egyik szektorában sem annyira szembetűnő, mint a nemzetközi nyersanyag- és energiakereskedelemben.3 Interdependens gazdasági struktúrában az egyes országok (kormányok vagy nem kormányzati tényezők) jelentős mértékben képesek egymás fejlődésének kölcsönös előmozdítására, gazdasági helyzetének javítására, ugyanakkor képesek egymásnak kölcsönösen kárt okozni is. Interdependens helyzétben az egyik fél magatartása, cselekvése a partner viselkedésének korlátozó tényezőjévé válhat, s ilyen helyzetben a feszültség kialakulása, sőt más területekre való átterjedése igen valószínű. Felvetődik például a kérdés: a fogyasztó országok szükséglete növekedésének vagy pedig a termelő országok belső fejlesztési szükségletének kell-e meghatároznia a termelés (a kínálat) színvonalát? Szaúd-Arábia vagy Kuvait kőolajtermelésének növekedési ütemét Nyugat-Európa, Japán és az Egyesült Államok rövid távú importszükségletének vagy az adott országok belső gazdaságfejlesztési szükségletének kell-e meghatároznia, figyelembe véve ezen országok olajtartalékainak élettartamát, jövedelemabszorpciós képességét és feldolgozó ipari fejlesztési törekvéseit? Nyilvánvaló, hogy az előbbi esetben gyorsabb növekedési ütem fog kialakulni, mint az utóbbiban. Ha azonban a tényleges termelés (kínálat) színvonalát végül is a termelő országok belső szükséglete határozná meg, a gazdasági, sőt politikai ellentét kialakulása szinte elkerülhetetlen. Az 1979. eleji iráni válság nyomán támadt olajpiaci problémák szemléletesen igazolják ezt. A kínálathoz való hozzájutást természetesen ezenkívül egyéb tényezők is korlátozhatják (pl. tudatos politikai célzatú embargó, kartelltaktika). A függőség azonban nem csupán „a termelő hat a fogyasztóra” összefüggésben jelentkezhet, hanem fordítva is, amikor nem a kínálathoz, hanem a piachoz való hozzájutás megnehezüléséből fakadhatnak ellentétek. Ismeretes, hogy a fejlődő országok nyersanyagexportja bővülésének egyik komoly akadálya az, hogy a fő értékesítési piacoknak számító fejlett tőkés országok különböző gazdaságpolitikai (pl. agrárprotekcionista) és kereskedelempolitikai (vámok, mennyiségi korlátozások stb.) intézkedésekkel számos (elsősorban mezőgazdasági eredetű) nyersanyag esetében megnehezítették a piacokra való bejutást. 29
