Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 2. szám - Nemes Pál: A nemzetközi helyzet napjainkban
dók sorozatára, a területi követelésekre, az India elleni támadásokra, indiai területek elfoglalására, a Burma elleni akdókra, a kínai vezetés durva beavatkozására Indonézia belső ügyeibe stb. A mind agresszívabbá váló kínai külpolitika — ahogy az a történelemben oly gyakran előfordult —- a megoldhatatlannak tűnő belső problémák tömegéből táplálkozik. A kínai vezetés nem talált fel újat, akkor, amikor a kínai társadalomban felgyülemlett óriási belső feszültséget külső feszültségek teremtésével akarja levezetni — a legtöbb imperialista hatalom ezt tette és ezt teszi. El kell terelni a figyelmet a belső bajokról, az elvesztegetett évtizedekről, a gazdaság stagnálásáról, az életszínvonal egyhelyben topogásáról, a gyenge élelmezésről, a nem kielégítő ruházkodásról. Kínában tovább tombol a hatalmi harc a különböző vezető csoportok között, mindenesetre azzal a különbséggel, hogy most már egyre nagyobb beleszólást követelnek a politikába a kínai tömegek is. És ez minden korábbinál nagyobb veszélyt jelent a kínai vezetés politikájára, de egyszersmind még inkább külső kalandokra ösztönzi őket. És az Egyesült Államok? Tűrné-e az Egyesült Államok a kínaiak déli expanzióját a szocializmus határain kívül? Nem szabad figyelmen kívül hagyni két dolgot: a kínai kártyát a szélsőséges amerikai körök nagyra értékelik, túlságosan is nagyra. Másrészt a kínai vezetők sem mindig kérdezik majd meg az amerikai politikusokat, hogy mit tehetnének és mit nem. A délkelet-ázsiai országok elleni kínai agressziók tanulságai azt bizonyítják, hogy a kínai vezetők nagyhatalmi hegemonisztikus céljaik érdekében minden skrupulus nélkül felhasználják mind a befolyásuk alatt álló mozgalmakat, mind a kínai nemzetiségeket. S ebből a szempontból nézve a kínai vezetőknek már számos délkelet-ázsiai országban működik az ötödik hadoszlopuk. IV. Milyen következtetések adódhatnak a nemzetközi politika egy évtizedes, s az új amerikai politika három éves mérlegéből? Megkíséreljük összefoglalni. 1. Az enyhülés — az utóbbi években bekövetkezett lelassulás, megtorpanás ellenére — továbbra is a nemzetközi politika fő irányzata marad, s a szocialista országoknak, így pártunknak és kormányunknak nincs oka arra, hogy megváltoztassa ezzel kapcsolatos értékelését. A szocializmusért, a haladásért, a békéért és a biztonságért folyó küzdelem nem lehet szakadatlan sikersorozat, ebben a harcban olykor megtorpanások, visszaesések, sőt vereségek is előfordulhatnak. Ha csak az elmúlt tíz esztendő történéseit vizsgáljuk, semmi okunk a sötéten látásra. Eredményeink nagyok, lényegbevágóak, stratégiai jellegűek, sikertelenségeink viszont taktikai jellegűek. Az imperializmus, a nemzetközi reakció ellentámadásainak viszonylagos eredménytelenségéből is arra következtethetünk, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusának elemzése a nemzetközi helyzetről reális, az ezzel kapcsolatos határozata helyes volt. Az enyhülés a nemzetközi erőviszonyok tükröződése a nemzetközi politikában. A párt XI. kongresszusa helyesen állapította meg: „A nemzetközi életben kibontakozott örvendetes folyamatok mindenekelőtt arra vezethetők vissza, hogy a nemzetközi erő21
