Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 2. szám - Balogh András: Két évtizedes harc az el nem kötelezettek mozgalmának imperialista ellenes egységéért
nemzetközi gazdasági rend megteremtését illetően. Mégsem mutat semmi jel sem arra, hogy ezeknek bármiféle foganatja lett volna. Az új nemzetközi gazdasági rend elveinek egyre szélesebb körű elfogadása ellenére csak kevés előrehaladás történt azok tényleges alkalmazásában.”14 Az el nem kötelezettek mozgalma teljes politikai súlyával kiállt a fejlődő országok érdekeit kifejező új nemzetközi gazdasági rend koncepciójának azon formája mellett, amelyet az ENSZ közgyűlésének VI. rendkívüli ülésszakán elfogadott akcióprogram tartalmazott. A gazdasági dokumentumok fő értékét az adta, hogy rámutattak a nemzetközi tőkés függés fennmaradására. Teljesen háttérbe szorult azonban a fejlődés belső tényezői feltételeinek vizsgálata, és így hiányosak az ezekkel kapcsolatos megoldásokra tett javaslatok is. A „kollektív önerőre támaszkodás” elve nem tartalmaz semmiféle körvonalazható belső fejlesztési stratégiát. Maga az elv egyébként, bár általában a fejlődő országokon kívüli kapcsolatok korlátozására irányul, a jelenlegi szituációban elsősorban antiimperialista tartalmú, hiszen a fejlődő országok gazdasági kereskedelmi kapcsolatainak oroszlánrésze a fejlett tőkés országokkal bonyolódik, és — ami még fontosabb —- a fejlődő országokra hátrányos egyenlőtlen kapcsolatok teljes egészében a monopoltőkés és a fejlődő országok kapcsolataira jellemzőek. A colombói értekezlet óta eltelt időszakban az el nem kötelezettek mozgalma megőrizte pozícióit. Az 1976 után tartott különböző szintű összejövetelek megerősítették a mozgalom fő alapelveit. A Koordinációs Bizottság 1978 májusában Havannában tartott miniszteri értekezletén haladó törekvéseket fejeztek ki a Latin-Ameri káról szóló határozatok. Az el nem kötelezettek első ízben ítélték el a demokratikus jogok megsértését Nicaraguában és Guatemalában csakúgy, mint Dél-Amerika fasiszta országainak, Chilének és Paraguay- nak a Dél-afrikai Köztársasággal kialakított kapcsolatait. Jelentős volt az el nem kötelezett országok 1978 júliusában Belgrádban tartott külügyminiszteri értekezlete, ugyanis itt döntöttek végérvényesen a VI. csúcs- értekezlet színhelyéről, és az itt született dokumentumok minden bizonnyal befolyást gyakorolnak a Havannában elfogadandó határozatokra. A belgrádi értekezlet összehívásának időpontjában bizonyos kedvezőtlen nemzetközi tendenciák bontakoztak ki. Az enyhülési folyamatban megtorpanás mutatkozott, egyes vezető nyugati országokban a szélsőséges körök befolyása növekedett, és feszültségek jelentkeztek az újonnan felszabadult országok közötti kapcsolatokban is, amelyek több helyen háborús konfliktussá szélesedtek. Ezek a körülmények hatottak az el nem kötelezett országok helyzetére, egymáshoz való viszonyára, és tükröződtek mind a vitákban, mind a dokumentumok szellemében és szövegében. A belgrádi nyilatkozat politikai része, hangsúlyozva, hogy a mozgalom „sikeres, független nemzetközi tényezővé vált”, ismételten összefoglalta az el nem kötelezettség fő elveit, amelyek lényege a harc,,az imperializmus, az expanzionizmus, a gyarmatosítás, az újgyarmatosítás, a faji megkülönböztetés, fajgyűlölet — beleértve a cionizmust —, a kizsákmányolás, a hatalmi politika ellen”.15 A legkövetkezetesebb határozatok a Közel-Keletről és Afrika déli részéről születtek. A külügyminiszterek arra a következtetésre jutottak, hogy Közel-Keleten az egyre veszélyesebb helyzet oka Izrael agressziós, okku9
