Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - A nemzetközi kapcsolatok története a Távol-keleten 1945-1977.
létfontosságú problémáival kapcsolatos kínai álláspont elemzése, mint az enyhülési politika, a nukleáris háború, a leszerelés. Súlyának megfelelő helyet kapott a Japánnal és a nyugati tőkés országokkal való kapcsolatok rendezésére irányuló elvtelen kínai törekvés, megismerkedhetünk a KKP kilencedik kongresz- szusának külpolitikai célkitűzéseivel és a kalandor irányzat számos kudarcával. A fejezet részletesen áttekinti a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság gazdasági fejlődésének eredményeit, a népi Korea külpolitikáját, az ország békés, demokratikus egyesítését szorgalmazó javaslatait és kezdeményezéseit. Méltatják a koreai—szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés jelentőségét (1961). Ezzel párhuzamosan elemzi az amerikai imperializmus neo- kolonialista politikájának változásait, sajátosságait Dél-Koreában, a szöuli rendszer helyét az Egyesült Államok távol-keleti politikájában. Ismerteti az amerikai—dél-koreai katonai-politikai szövetség erősödését, Dél- Korea fokozódó militarizálását és a KNDK elleni megújuló provokációit. Érdeklődésre tarthatnak számot a japán—dél-koreai kapcsolatok fellendülését és ellentmondásait tárgyaló részek is. A szerzők e helyütt nagy figyelmet fordítanak a japán—amerikai szövetség szervezeti fejlődésére a hetvenes években, ugyanakkor feltárják a japán—amerikai ellentétek éleződését is. Kiemelten kezelik a japán—szovjet kapcsolatok fejlődését, majd kitérnek a japán uralkodó körök nézeteltéréseire a Kínai Népköztársasághoz való viszony kérdésében. A monográfia utolsó, hatodik fejezete a Távol-Kelet nemzetközi kapcsolatainak jelenlegi helyzetét, aktuális problémáit tárgyalja. Ismerteti a nemzetközi erőviszonyokban a hetvenes évek elejére bekövetkezett pozitív változásokat, a szocialista közösség békepolitikájának eredményeit s mindezek hatását Ázsiára, a Távol-Keletre. Az aktuális kérdések közül a szerzők elsőként a koreai helyzetet, az KNDK és Dél- Korea között 1971 — 1972-ben megindult tárgyalásokat ismertetik, bemutatva a két országrész belpolitikai és gazdasági helyzetét, nemzetközi tevékenységét. Beszámolnak a Mongol Népköztársaság gazdasági fejlődésének eredményeiről, a Távol-Kelet békéje és biztonsága érdekében kifejtett erőfeszítéseiről. Elméleti és gyakorlati politikai szempontból egyaránt figyelemre méltó — különösen a fejlődő országok számára — a nem-kapitalista fejlődés terén elért mongol tapasztalatok szemléletes összefoglalása. A kínai vezetés a hetvenes években már nyíltan az imperializmussal való szövetség kialakítására, a szocialista közösség nemzetközi tevékenységének aláásására törekedett, mutatnak rá a szerzők. Ismertetik a szovjet- kínai viszony alakulását a legutóbbi években, Peking kapcsolatait a szomszédos szocialista és fejlődő országokkal — a politikai zsarolás és nyomás, a beavatkozás különböző formáit. Áttekintik a kínai—amerikai kapcsolatok normalizálásának folyamatát, beszámolnak a kínai—japán szövetség megteremtésére irányuló törekvésekről. Részletesen szólnak Japán belpolitikai és gazdasági helyzetéről, elemzik a japán külpolitika új vonásait, jelenségeit a hetvenes években. A japán— amerikai katonai — politikai szövetség és együttműködés kérdéseit tárgyalva, a szerzők rámutatnak Japán pozícióinak erősödésére e szövetségen belül és a nemzetközi porondon, majd összefoglalják a japán—szovjet, a japán—kínai és a japán—dél-koreai kapcsolatokban bekövetkezett fejleményeket. Végezetül a monográfia egy igen figyelemreméltó kérdést tárgyal — hasonló megközelítésben tudomásunk szerint a szakirodalomban először — „a szovjet Távol-Kelet a nemzetközi kereskedelmi-gazdasági kapcsolatok rendszerében” címmel. Részletesen ismerteti a Szovjetunió távol-keleti gazdasági körzetének jelentőségét, perspektíváit a szomszédos és a csendes-óceáni államokkal való két- és többoldalú kapcsolat- építésben. Rámutat a Bajkál—Amur vasútvonal építkezésének befejeztével megnyíló további exportlehetőségekre, ismerteti a határmenti és a parlamenti kereskedelem fejlődését. A mű az ázsiai kollektív biztonság problematikájával zárul. Megvilágítja a szovjet kezdeményezést és javaslatokat fogadtatásuk eddigi tapasztalatait, hangsúlyozza a kollektív biztonság megteremtésének jelentőségét a térség államai számára. 140