Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)

1979 / 1. szám - DOKUMENTUMOK - Magyar külpolitikai állásfoglalások hivatalos látogatások, két-és többoldalú találkozók és egyéb események kapcsán (1978.október-december)

Nagy figyelmet szenteltek az európai helyzetnek. Aláhúzták, hogy az európai biztonsági és együttműködési értekezlet jelentősen hozzájárult a részt vevő államok kapcsolatainak fejlesz­tését segítő légkör megteremtéséhez. Egyetértőén kiemelték, hogy a helsinki értekezlet által elindított folyamatot el kell mélyíteni, egyrészt azoknak az elveknek a szigorú tiszteletben tartásával, amelyekben a harmincöt ország képviselői önként megegyeztek, másrészt a záró­okmány valamennyi ajánlásának következetes valóra váltásával. Annak a reményüknek adtak kifejezést, hogy előrehaladás történik ezen az úton, és hogy az 1980-ra előirányzott madridi találkozó az európai biztonság és együttműködés erősítésének fontos állomása lesz. A Magyar Népköztársaság és Franciaország, elsősorban megfelelő konzultációk révén, együttműködik annak érdekében, hogy a madridi találkozó sikeres legyen és hozzájáruljon az enyhülési folya­mat elmélyítéséhez. A feleket mély aggodalommal tölti el a fegyverek felhalmozódása a világban. Állást fog­laltak a hatékony nemzetközi ellenőrzéssel megvalósuló tényleges, általános és teljes leszerelés mellett, beleértve mind a nukleáris, mind a hagyományos fegyverzetet, figyelembe véve min­den ország egyenlő jogát saját biztonságára. Remélik, hogy a leszerelés érdekében jelenleg folyamatban levő nemzetközi erőfeszítések a lehető leggyorsabban konkrét eredményre vezet­nek. Azt kívánják, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok között újabb megállapodás jöjjön létre a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról, amely előrehaladást jelentene a leszerelés útján. A felek méltatták az ENSZ Közgyűlés rendkívüli leszerelési ülésszakának eredményeit és eszmecserét folytattak az európai leszerelési értekezlet összehívására tett francia javaslatról, valamint a leszerelési világértekezletről. A felek megvitatták a közel-keleti helyzetet. A legújabb fejlemények figyelembevételével megerősítették azt a véleményüket, hogy a térség igazságos és tartós békéjének a megterem­téséhez átfogó rendezésre van szükség, minden érdekelt fél részvételével, beleértve a palesztin nép képviselőit is. Ennek a rendezésnek az 1967-ben Izrael által megszállt területek kiürítésén, a palesztin nép törvényes jogainak elismerésén és annak elismerésén kell alapulnia, hogy a térség minden államának — így Izraelnek is — joga van a békés létezéshez biztonságos, el­ismert és szavatolt határokon belül. A libanoni helyzetet illetően a két fél emlékeztetett arra, hogy a válság rendezése csakis az ország egységének, területi integritásának és szuverenitásának tiszteletben tartásán alapulhat. A felek kicserélték nézeteiket az afrikai helyzetről. Az enyhülési politika szellemében hangsúlyozták annak szükségességét, hogy a kontinens államai és népei békében, külső be­avatkozástól mentesen élhessenek és saját akaratuk szerint alakíthassák fejlődésüket. Síkra- szálltak amellett, hogy Namibia és Zimbabwe népei mielőbb elnyerjék függetlenségüket, és elítélték a Dél-afrikai Köztársaság apartheid politikáját. A felek egyetértettek abban, hogy változtatásokat kell eszközölni a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban. Olyan gazdasági rend kialakítását tartják szükségesnek, amely valamennyi ország érdekein és egyenlőségén alapszik, elősegíti az államok gazdasági kapcsolatainak ki­egyensúlyozott és kölcsönös fejlesztését, s amelyen belül a fejlődő országok megoldhatják problémáikat és igazságosabb részt kaphatnak a nemzetközi gazdasági tevékenység eredményei­ből. Megerősítették elhatározásukat, hogy erről konstruktív párbeszédet folytatnak, a nemzet­közi gazdasági együttműködés kibővítésén munkálkodnak, s erőfeszítéseikkel hozzájárultak a fejlődő országok gazdasági növekedésének meggyorsításához. in. Az MSZMP Központi Bizottságának első titkárát, az Elnöki Tanács tagját, és a Francia Köztársaság elnökét az az eltökéltség vezérli, hogy a Magyar Népköztársaság és Franciaország kapcsolatainak fejlődése minden területen meggyorsuljon. Kifejezték reményüket, hogy a jelen­legi találkozó lendületet ad együttműködésüknek. IJO

Next

/
Thumbnails
Contents