Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1979 (6. évfolyam)
1979 / 1. szám - TUDOMÁNYOS FÓRUM - Szkorov, A.: Nyugat-Európa és a fejlődő országok: a gazdaság és a politika kérdései
dolgozzanak ki e korporációk tevékenységét illetően a fogadó országokban is. Ezen az úton a fejlődő országok követelését formálisan kielégítenék, a multinacionális társaságokat pedig elismernék mint olyan fő csatornát, amelyen keresztül ezek az országok hozzájuthatnak a tőkéhez, technológiához, igazgatási tapasztalatokhoz, műszaki tanácsadókhoz és szakemberekhez, akik segítik a helyi szakemberek kiképzését. A multinacionális társaságok tevékenységét a javasolt „kódex” segítségével természetesen nem ellenőrizhetik a fejlődő országok. Hasonló álláspontra helyezkednek a nyugat-európai államok a „technológia átadásának” kérdésében is. Nem tiltakoznak az ellen, hogy kidolgozzák a „technológia-átadás kódexét”, amelyben lefektetnék mindkét fél jogait és kötelességeit. De egy ilyen kódexszel a fejlődő országok nem sokat érnek, ha nem bír jogilag kötelező érvénnyel. A Nyugat képviselői éppen ezt ellenzik, arra hivatkozva, hogy a technológia magáncégek és társaságok tulajdona, és minden állam nemzeti erőforrásainak elválaszthatatlan része. Következésképpen a technológia értékének felbecsülése, akárcsak annak az eldöntése, hogy eladják-e valamely államnak, vagy sem, azoknak az országoknak és társaságoknak az előjoga marad, amelyek a technológia tulajdonosai. A nyugat-európai államoknak az új nemzetközi gazdasági renddel kapcsolatos álláspontját értékelve figyelembe kell venni, hogy ez az álláspont nem változatlan. Bár egészében véve az „új rend” az ő értelmezésükben nem terjed tovább olyan „kozmetikai” műveleteknél, amelyeknek célja szalonképesebbé tenné a nemzetközi gazdasági csere tőkés módszereit, a fejlődő országok programjának meghirdetése (1974) óta eltelt időben a Nyugat álláspontjában általában és az európai hatalmakéban különösképpen jelentős változások mentek végbe, ami abban fejeződik ki, hogy elfogadták a fennálló gazdasági viszonyok formális demokratizálásának számos elvét, s hogy lemondanak a gazdasági ellenőrzés és kizsákmányolás leginkább kompromittált formáiról. Ugyanakkor az európai tőkés hatalmak, miközben más tőkés államokkal egységes tömböt alkotva síkraszállnak a nemzetközi gazdasági kapcsolatok korlátozott átszervezéséért és elősegítik a Nyugat ezzel kapcsolatos közös álláspontjának kidolgozását, nem mulasztják el az alkalmat, hogy — ahol csak lehetséges — biztosítsák a maguk sajátos, specifikus érdekeit az imperialista versengés két másik főszereplőjével szemben. E politika legjellemzőbb példájaként említhetjük meg a loméi egyezményt, amelynek értelmében a nyugat-európai Közös Piac társul a fejlődő országok népes csoportjával. 4. A loméi egyezmény Az EGK és 46 afrikai, karib-tengeri és csendes-óceáni állam társulásáról szóló egyezményt 1975 januárjában Lomé városában (Togo) írták alá. Később további 7 állam csatlakozott hozzá, és 1978 közepén az egyezményben már 53 fejlődő ország vett részt.3 A loméi egyezmény megkötése fontos mérföldkő volt a külgazdasági kapcsolatok régi rendszerének átalakítása útján a nyugat-európai kilencek és a fejlődő országok között. A társult államoknak sikerült számos komoly engedményt kivívniuk az EGK-tól a ioj
