Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)

1978 / 1. szám - SZEMLE - Joó Rudolf: A "Capotorti-jelentés"

például, hogy bizonyos helyzetekben miként válhat az emberi jogok eszméje a politikai nyomás megengedhetetlen eszközévé. Nem szabad azonban szem elől téveszteni azt a tényt sem, hogy ha egyesek visszaélnek egy eszmével, az még nem kompromittálja magát az eszmét. így a kisebbségek nemzetközi védelmének összességében negatív történelmi tapasztalatai, a védelemmel kapcsolatos itt-ott még ma is fellelhető káros elképzelések, irányzatok nem feledtethetik a világjelenséggé vált kisebbségi kérdés egyre tekintélyesebb társadalmi súlyát, a megoldáshoz nélkülözhetetlen szűkebb vagy szélesebb körű nemzetközi összefogás szükségességét.

Megközelítésünk azonban egyoldalúan s indokolatlanul normatív lenne, ha eltekintenénk a valóságos hatalmi és érdekviszonyoktól, azoktól a múltból örökölt magatartási és gondolkodási formáktól, amelyek ma is meghatározzák az állami-politikai tényezők viszonyát a kisebbségi kérdéshez.

Ezek alapvető átformálása, új érdek- és célrendszerek kialakítása az államók közötti együttműködésben hosszadalmas folyamat. Olyan irányzatnak tekinthető, amely helyenként és időnként megtorpanásokat és visszaeséseket mutat. A nemzetközi kapcsolatok jelenlegi rendszeréből, annak politikai tartalmából következik, hogy napjainkban a leghatékonyabb kisebbségvédelmi együttműködésre az azonos társadalmi rendszerekhez tartozó államok között nyílik lehetőség.

4. Az etnikai, vallási vagy nyelvi kisebbséghez tartozó személyek helyzete abban a társadalomban, amelyben élnek

Ebben a fejezetben a szerző először a kisebbségi csoportok identitás-érzését vizsgálja: mennyire van tudomásuk különbözőségükről, és mennyire kívánják megőrizni ezt a különbözőséget. A kisebbségi jogoknak,és a kisebbségvédelemnek ugyanis csak abban az esetben van értelme, ha a csoport törekvése a fennmaradás (minority by •will), és nem az asszimiláció. Ellenkező esetben a velük szemben alkalmazott „különleges elbánás” politikai tartalma megváltozik, diszkriminációvá válik (az angolszász terminológia ezt nevezi „minority by force”-nak). Hasonló a helyzet, ha nem az egész csoport, hanem annak néhány tagja kíván — szabad akaratából — a többségi csoporttal azonosulni. Ezt a választást, az asszimilációhoz való jogot, ugyancsak tiszteletben kell tartani.

A tanulmányban idézett kormányjelentések közül több is kitér az említett különbségekre. (Az osztrák kormány által benyújtott dokumentum szerint pl. a karintiai szlovének meg akarják őrizni sajátosságaikat, míg a burgenlandi horvátok lassan asszimilálódni kívánnak.)3

Az összegyűjtött információk arra is utalnak, hogy az identitás-érzés s következésképp a fennmaradás igénye ott erősebb, ahol több differenciáló tényező (pl. a nyelv és a vallás) esik egybe s jellemzi a kisebbségi csoportot (pl. a francia kisebbség Kanadában, japánok Észak- és Dél-Amerikában).

Capotorti ezután azt vizsgálja, hogy sajátosságaik fenntartásának igénye hogyan befolyásolja a kisebbségi csoportok és a lakosság más csoportjai egymáshoz való viszonyát.

90