Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 1. szám - Kiss J. László: A nemzetközi konfliktusok sajátosságai és típusai korunk világpolitikai folyamataiban
csökkentette az „erő” politikájának szerepét, és a fegyverkezési verseny mérséklése érdekében megnyitotta a tárgyalásokhoz vezető utat. A nemzetközi kapcsolatok átrendeződése azonban nem csupán az „erő” politikájának háttérbe szorulásában, illetve átalakulásában mutatkozott meg. Míg a nemzetközi erőviszonyok hatására csökkent a globális nemzetközi konfliktusok kirobbanásának veszélye, addig emelkedett a regionális, illetve lokális konfliktusok „megoldatlansági szintje”.14 Elég csupán néhány olyan térségre emlékeztetni, mint Indokína, a Közel-Kelet és az afrikai kontinens déli része. A helyi konfliktusok internacionalizálódásának lehetősége, egyetemes méretűvé szélesedése ma éppúgy, mint korábban, reális veszélyt jelent. A helyi konfliktusok globálissá válásának veszélye szoros kapcsolatban áll a tudományos-technikai forradalom fejlődésének a nemzetközi kapcsolatokra, így a konfliktusok evolúciójára gyakorolt hatásával. Az ipar, a technika, az energetika és a kommunikáció területén végbement változások nem hagyták érintetlenül az erőviszonyok változásának és ennek megfelelően a nemzetközi kapcsolatok átrendeződésének dinamikáját. Alapvetően megváltoztak a nemzetközi konfliktusok észlelésének a körülményei. A világot összefüggő regionális, illetve interregionális kommunikációs, szállítási és energetikai rendszerek hálózzák be, létrejött a katonai-műszaki eszközök globális rendszere, felgyorsultak a politikai döntések, illetve növekedett a nemzetközi válsághelyzetekre való gyors reagálás szükségessége. A második világháború után a politikai önrendelkezésüket elnyert, egykori gyarmati országok mind határozottabban számolják fel „marginális” helyzetüket, bekapcsolódtak a nemzetközi életbe, számuk a hetvenes évek közepén számos nemzetközi helyzetben döntéserejű túlsúlyba került. A világ többé nem különféle államok laza konglomerátuma, hanem különböző régiókhoz, társadalmi-politikai rendszerekhez, politikai, gazdasági és katonai szövetségekhez, és nemzetközi szervezetekhez tartozó, egymással kölcsönviszonyban álló országok rendszere. Ilyen értelemben „világpolitikáról” is tulajdonképpen csak a második világháború utáni időszakban beszélhetünk. További új sajátosság, hogy az imperializmus politikai és gazdasági fejlődésének történelmi eredményeként egyidejűleg számos globális probléma jelentkezett, mely közvetve vagy közvetlenül a legkülönbözőbb nemzetközi konfliktusok kiindulópontjává vált. Olyan kérdések tartoznak ide, mint a fejlődő és a tőkés világ közötti fejlődési szakadék, a fejlődő világ élelmiszerellátása, a világnépesedés, az ökológiai válság, a nyersanyag- és energiahiány stb. A nemzetközi konfliktusok létrejöttében a tőkés világban is számos új jelenség játszik szerepet. A kapitalista országok kapcsolataiban növekszenek azok a gazdaságipolitikai folyamatok, amelyek ,,transznacionális környezetben” mennek végbe. Ennek a jelenségnek a legjelentősebb megnyilvánulásai azok a néha több kontinensen tevékenykedő és nem ritkán több ország társadalmi termékösszegével rendelkező multinacionális vállalatok, amelyek működésének ellenőrzésére és befolyásolására az adott tőkés ország nemzeti kereteiben nincs mód. Egy-egy multinacionális vállalat döntése olyannyira keresztezheti az egyes tőkés országok nemzeti gazdaságpolitikáját, hogy korholy 74
