Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 1. szám - Pirityi Sándor: A katonai titok, a és fegyverkezés és a biztonság összefüggései
alkalmazásának, illetve a nukleáris háború véletlen kitörésének megelőzéséről a hetvenes években kötött három egyezmény. Ezek közül időben az első és tájékoztatási kötelezettségekben a leggazdagabb az 1971. szeptember 30-án Washingtonban megkötött szovjet— amerikai egyezmény volt. Ezt 1976. április 28-án hasonló szovjet—francia, majd 1977. október 10-én hasonló szovjet—brit egyezmény követte. A szovjet—amerikai egyezmény 2. cikke kimondja: „A felek kötelezettséget vállalnak, hogy haladéktalanul tájékoztatják egymást véletlen, utasítás nélküli vagy bármely egyéb tisztázatlan — esetleg nukleáris fegyver felrobbanásával járó — incidens esetén, nukleáris háború kirobbanásának veszélyét idézheti fel.” Érdekes és mindmáig példa nélkül álló az egyezmény 3. cikke: ,,A felek kötelezettséget vállalnak, hogy haladéktalanul tájékoztatják egymást, ha rakétatámadást jelző rendszereik ismeretlen tárgyakat fedeznek fel, vagy ha e rendszerekben vagy a hozzájuk tartozó távközlési berendezésekben zavar jelei mutatkoznak, amennyiben az ilyen események a két ország közötti niakleáris háború kirobbanása veszélyeit idézhetik fel.” Nyilvánvaló, hogy e kötelezettség teljesítése során „vizsgáznak” a két fél rakéta- támadást jelző rendszerei, a meghibásodási közlés kötelezettsége pedig — bárhogyan értelmezzék is a cikk záró fenntartását — példa nélkül álló, hiszen az ilyen jellegű zavarok eltitkolása korábban logikus követelmény volt. Nem kétséges, hogy a változást az atom- és rakétahadviselés sajátosságai, az atom- és rakétafegyverekben rejlő félelmetes lehetőségek diktálták. Az észlelési rendszer zavarára vonatkozó közlés után a másik fél szükségszerűen óvatosabb lesz félreérthető akcióiban, mivel ezeket nagy valószínűséggel katonai túlreagálás követné. A szovjet—amerikai egyezmény a továbbiakban információs kötelezettséget rögzít a tervezett rakétainditásokra vonatkozóan, amennyiben e rakétaindításokat bármelyik fél saját nemzeti felségterületén túl, a másik fél irányában hajtja végre. A felek — az egyébként határidőhöz nem kötött egyezmény előírásai szerint — „a tisztázatlan nukleáris incidensekkel összefüggő egyéb esetekben” is kötelesek oly módon eljárni, hogy csökkentsék intézkedéseik helytelen értelmezéseinek lehetőségét. Ilyen esetekben mindkét fél tájékoztathatja a másik felet, vagy tájékoztatást kérhet, ha véleménye szerint arra a nukleáris háború kirobbanása veszélyének elhárítása érdekében szükség van. Az azonnali tájékoztatást igénylő esetekben, „a sürgős tájékoztatás, előrejelzés és tájékoztatáskérés továbbítására” a felek elsősorban a Washington és Moszkva közötti közvetlen távközlési vonalat használják, de „belátásuk szerint, a sürgősség fokától függően, bármilyen érintkezési eszközt felhasználhatnak”. Az 1976. április 28-án Moszkvában aláírt szovjet—francia megállapodás, amely a két ország külügyminiszterének 1976. július 16-i levélváltásával lépett hatályba, 2. cikkében a két félnek azt a kölcsönös kötelezettségét írja elő, hogy „haladéktalanul tájékoztatják egymást bármilyen véletlen vagy egyéb tisztázatlan incidensről, amely nukleáris fegyvereik egyikének robbanásához vezethet és úgy értelmezhető, hogy esetleg káros hatással lehet a másik félre”. A felek itt is kötelezettséget vállalnak, hogy tisztázatlan nukleáris incidens esetén oly módon járnak el, hogy csökkentsék intézkedéseik — a másik fél által 6i
