Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 4. szám - Joó Rudolf: A kisebbségi- nemzetiségi egyenjogúság: néhány alapelv és módszer nemzetközi áttekintése
nemzeti egyenjogúságot, az anyanyelv használatának lehetőségét a társadalom életének minden területén. 9 A kultúra az egyik legfontosabb nemzeti jellemző, s a nyelv a kultúra fő hordozója. Kisebbségi-nemzetiségi viszonyok között a nemzeti jellemzők némelyike (pl. a gazdaság közössége) veszít jelentőségéből, ugyanakkor a kisebbség szempontjából a nyelv és a kultúra közössége mint ismérv, megtartó erő, politikailag és érzelmileg is felértékelődik. Bár a nyelv és a kultúra nem szakítható ki az egyén és a csoport társadalmi környezetének egyéb összefüggéseiből, s mindenképpen hibás lenne a nemzetiségi kérdés egészét a kisebbségi nyelvek helyzetére leszűkíteni, a történelem során számos példáját láthattuk annak, hogyan állítja egy kisebbség, nemzetiség a nyelvet és a nyelvi egyenjogúság kérdését politikai küzdelmeinek középpontjába. A nyelvi egyenjogúság általában ma is kulcsfontosságú szerepet játszik a nemzeti egyenjogúság meghatározó elemei között: a nemzetiségi fejlődés számos területe (oktatás, tudomány, művelődés, művészet, tájékoztatás stb.) kapcsolódik hozzá és fejeződik ki általa. A nyelvhasználat megfelelően kidolgozott jogi szabályozása — és annak gyakorlati érvényesülése — így erősen befolyásolja a kisebbségi-nemzetiségi egyenjogúság megvalósulásának más területeit is. Albert Verdoot belga jogász és nyelvszociológus a nyelvi jogokról írt könyvébenio e jogok következő csoportjait, fajtáit különbözteti meg: A) Az egyén (vagy csoport) joga anyanyelve használatához: 1. otthon, 2. az utcán, 3. a családi és utónevek használatában, B) 4. a levelezésben, táviratokban, telefonon stb., 5. olyan intézményekben, amelyek a nyelvet terjesztik: újságok, könyvkiadók, könyvtár, rádió, televízió, film stb., 6. a vállalatokban, gazdálkodó egységekben (a munka nyelve, könyvelés, levelezés stb. nyelve), 7. a művelődési és vallási egyesületekben, 8. gyűléseken, C) 9. a tolmácshoz való jog a bíróságokon, 10. az anyanyelv használatának joga a hatóságokkal való kapcsolatokban. A nyelvi jogokat másféleképpen csoportosítja Francesco Capotorti említett tanulmánya. Az olasz szerző külön vizsgálja a nyelvek alkotmányos státusát; a nyelvhasználat szabályozását a hivatalos kapcsolatokban (törvényhozó, végrehajtó szervek, bíróságok nyelvhasználata, földrajzi elnevezések); nem hivatalos kapcsolatokban (magánkapcsolatok, társadalmi élet); az információs és kultúraterjesztő intézményekben, valamint az oktatásban.^ A felsorolt jogok a nyelvhasználat különböző területeit és szintjeit fogják át. A szocialista nemzetiségszemlélet nem állíthat fel fontossági sorrendet közöttük: az anyanyelv használata egyaránt fontos a magánéletben, az irodalomban, a tudományos és közéletben. Az asszimilációs politika tudatosan megkülönbözteti ezeket a területeket. Nemzetközi „törvényszerűségnek” tekinthető, hogy a nyelvi beolvasztási törekvések mindenek32
