Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)

1978 / 4. szám - Kiss J. László: Az enyhülés nyugati felfogásairól

KISS J. LÁSZLÓ

Az enyhülés nyugati felfogásairól

Az enyhülés értelmezéséről a nyugati politikai szakirodalomban áttekinthetetlenül bőséges anyagot találunk. Aligha lehet reális a vállalkozás, amely az adott keretek között teljes és kritikailag mindenoldalú feldolgozást ígérne. Jelen tanulmány célja ezért szükségszerűen korlátozott. Nincs szándékunkban, hogy az enyhülés polgári koncepcióival összefüggésben a napi politika nyugati megnyilvánulásait elemezzük, vagy bemutassuk az egyes felfogások és a specifikus politikai gyakorlat történelmi vonatkozásait, jóllehet bizonyos esetekben ettől nem tekinthetünk el.

Arra törekszünk, hogy az enyhülés felfogásainak azokat a történelmi perspektívában kikristályosodott típusait tekintsük át, amelyek az elmúlt évtizedben a nyugati politikai szakirodalomnak integráns részévé váltak. Természetesen a különböző koncepciók elemei a történelmi folytonosságból adódóan az enyhülési folyamat korábbi szakaszára is visszanyúlnak. Ugyanakkor nincs szó arról, mintha az enyhülés polgári felfogásainak valamiféle egységes elmélettörténetéből az enyhülés „tiszta” ideáltípusait ragadnánk meg.

A közös osztálytartalmon és -célokon kívül az enyhülés nyugati felfogásaiban, a legkülönbözőbb szaktudományos és módszertani megközelítésekben a specifikus politikai célok és történelmi motivációk is szerepet játszanak. A fogalom polgári értelmezésének tartalmi sokfélesége és időbeli körülhatárolása első pillantásra szembetűnő. Az enyhülés fogalma a nyugati publicisztikában már az 1955. évi genfi csúcsértekezlettel összefüggésben felmerült, noha a hidegháborútól az enyhüléshez vezető fordulat valójában csak az 1960-as évek elején következett be. A berlini és a kubai válság megmutatta, hogy a kelet—nyugati konfliktus alapfeltételei módosultak: a nemzetközi erőviszonyok a szocialista világrendszer javára változtak meg. A fokozatosan létrejött nukleáris egyensúly világossá tette, hogy a háború az imperialista politika eszközeként többé nem alkalmazható korlátlanul. Ebből származott az a szükségszerű felismerés, hogy az érintett felek megtalálják a békés konfliktusszabályozás formáit, és a két világ- rendszer között fennálló érdekellentéteket bizonyos fokú kooperáció kialakításával

}