Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)

1978 / 3. szám - KÖNYVEKRŐL - Biondi, Jean-Pierre: A harmadik szocializmus. Esszé a szocializmusról és a "harmadik világról"

mában a nemzeti burzsoázia tevékenysége áll. Ez a burzsoázia meghatározott körülmények között a néptömegek szövetségesévé válhat az imperializmus elleni harcban. Eltérően a komprádor burzsoáziától, a nemzeti burzsoá­zia — ha politikai rendszerei, módszerei stb. olykor elítélhetők is — sok tekintetben előre­mutató folyamatok részese lehet: megteremti az ipar, a kereskedelem és a felhalmozás alap­jait. A fejlődésnek ebben a szakaszában a „har­madik világ” országaiban a legnagyobb for­radalmi potenciált a parasztság képviseli, mi­vel ipari proletariátus nincs. A társadalmi él­csapatot pedig a kispolgárság értelmiségi cso­portjai alkotják. Vagyis a fejlődő országok­ban — összegzi a szerző — a következetes imperializmusellenes stratégia a fejlődés je­lenlegi szakaszában a nemzetállamok irányába mutat, társadalmi szempontból pedig a kü­lönböző helyzetű osztályok és rétegek össze­fogását kívánja meg. Végül is hogyan képzeli el Biondi a fejlődő országok áttérését a szocialisták által javasolt útra, hiszen a fejlődő országokban a burzsoá nemzeti fejlődés megerősödését a tapasztala­tok szerint nem követik automatikusan radi­kális társadalmi-politikai fordulatok. A szer­ző ezt a problematikát a fejlődésfogalom elemzése során érinti. Elveti a fejlődés azon értelmezését, amely szerint a nemzetállam ki­fejlődését a gazdaság, a technika, a tudomány, az intézmények felívelése követi („nyugati mintájú fejlődés”). Szerinte már a fejlődő országok értelmisége is rájött, hogy a nyugati modell közvetlen másolása egyet jelent a „függőségbe való visszahanyatlással”. A fej­lődő országok vezetőinek, amikor a kapitalis­ta vagy nem kapitalista út alternatívája elé kerülnek, ezek szerint mindenekelőtt ideoló­giai téren kell választaniuk. „Ettől az opció­tól függ, hogy ki, milyenre rajzolja meg egy ország történetét és a nép életét.” (92. 1.) „A megszervezendő forradalom.” lefolyta­tása előtt újabb problémákat kell megoldani. Mindenekelőtt a politikai elmélet és a népi hagyományok, a legszélesebb értékek és a legitim törekvések szintetizálását. Biondi ezt nevezi a „bennszülött marxizmus” problema­tikájának. Biondi még egy kérdéskört vizsgál köny­vében: a címben is szereplő „harmadik szo­cializmus” fogalmát. Élve és egy kicsit vissza­élve az esszé műfaja kínálta lehetőségekkel, és úgy érezve, hogy további eszmefuttatásai elegendő támpontot nyújtanak, e fogalom tartalmát pozitív definíció helyett kizárásos módon írja körül. Eszerint a „harmadik szo­cializmus” nem valami földrajzilag körülha­tárolható érvényességű fogalom; nem jelöli az ideológiai fejlettség valamely szintjét; tartalma nem azonos „az államkapitalizmusra alapozott bürokratikus szocializmuséval”; nem jelent továbbá újsütetű baloldali utópiát, amely az önigazgatás leple alatt a célt az esz­közök elé helyezi; nem a szocializmus fogal­mának szociáldemokratizálása; és végül nem harmadikutas koncepció, amely csengésében kétértelműen következik a „harmadik világ” elnevezésből. A szerző összegzi azokat a jel­lemzőket, amelyek a „harmadik szocializmus” kategóriájához pozitív adalékokat nyújtanak. Eszerint a szocializmus esélyei a fejlődő orszá­gokban attól a belső nemzeti összefogástól függnek, amely nélkül az imperializmussal való szakítás feladatát végrehajtani nem lehet. A „harmadik világ” sokféleségéből követ­kezően szocializmusuk is nagyon sokféle színezetet kaphat. Végül a fejlődő országok küzdelmének sikere elválaszthatatlan a világ­szocializmus sikereitől. Jean-Pierre Biondi könyve sok tanulsággal járó és nem érdektelen olvasmány. Mégis hiányérzetet hagy maga után. Már címében elhárítja magától a történeti megközelítés lehetőségét, s ezáltal a fejlődő országoknak épp a történetiséggel megragadható különb­ségeire alig tud figyelni. Olykor zavaró a szer­ző publicisztikai munkásságából átszürem- kedő felszínesség is. A fejlődő országok köré­ben született, az önerőre való támaszkodást hirdető elmélet melletti elkötelezettség, annak megfejelése egyes területeken a marxizmus­ból kölcsönzött tételekkel, a tőkés és a szo­cialista országok szerepének nyílt azonosítása, a sajátos forradalomelmélet óhatatlanul az elméleti eklekticizmus érzését kelti az olvasó­ban. Gazdag Ferenc 160

Next

/
Thumbnails
Contents