Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 3. szám - KÖNYVEKRŐL - Biondi, Jean-Pierre: A harmadik szocializmus. Esszé a szocializmusról és a "harmadik világról"
kenysége, a megfékezésükre irányuló törekvések hatástalansága, a rentabilitás elvére épülő kapitalista beruházások a fejlődő országokban számos kutató és politikus számára azt jelzik, hogy a fejlődő országok helyzetük érdemi megváltoztatásában csak magukra és egymásra támaszkodhatnak. Már a „harmadik világ” országaiban is rájöttek, hogy az országok fellendítésének igazi összetevői, a nép emancipálásának tényezői az országon belül találhatók, az anyagi és emberi energiák általános mozgósításában. Ez a bizonyosság három felismeréssel kapcsolatos: 1. az alulfejlett- ség nem késés, hanem a fejlődés egyik hatása, és nem róható fel ezeknek az országoknak; 2. a növekedéshez keretet nyújtó intézmények nem semlegesek, főként nem azok az elosztás szférájában; 3. a „harmadik világ” nem fogja a fejlett nyugati államokat utolérni, legalábbis abban az értelemben nem, ami a legfejlettebb országok népességének jelenlegi privilegizált és pazarló életformáját illeti. Milyen feltételek szükségesek ahhoz — teszi fel a kérdést a szerző —, hogy a fejlődő országok gyökeresen megváltoztassák helyzetüket? Biondi három egymással összefüggő és egymásra épülő követelményszintet jelöl meg, amelyek szerinte elengedhetetlenek. 1. A különbözéshez való jog. A fejlett világ és az elmaradott országok fejlettségbeli helyzete között komplementaritás van: az előbbiek gazdagsága az utóbbiak nyomorúságára épült fel az elmúlt négy évszázad során. A fejlett és az elmaradott civilizációk találkozása „az erőszak, az elnyomás és a kiirtás” fogalmával kapcsolódott össze. A nyugati civilizációtól való különbözőség jogának követelése a fejlődő országokban tehát éppen az ellenkezőjét jelenti annak, amit a fajgyűlölők hirdetnek. Sem a nyugatiak, sem az afrikaiak, vagy az ázsiaiak civilizációja, életmódja nem tekinthető egészében felsőbbrendűnek. A különbözőséghez való jog követelése ebben az értelemben ölt „felforgató” jelleget: „felforgatja a civilizációk tudományos rangsorolását, felfedi a dominanciaviszonyok mesterségességét, és leleplezi egy olyan rendszer objektív irracionalitását, amely önigazolásul néhány privilegizált nemzet uralkodó osztályainak biztosítja egész kontinensek leigázását”. (14. 1.) 2. A fejlődéshez és a kultúrához való jog. A növekedés nem azonos a fejlődéssel, az egy főre jutó nemzeti jövedelem mutatója önmagában nem fejezi ki egy ország fejlettségének vagy elmaradottságának szintjét, mutat rá Biondi. Elég példaként a kőolajtermelő arab országokra hivatkozni. A fejlődés feltételezi a növekedést, de az egyetemes gazdasági törvényszerűségek csak az adott civilizációhoz illő, abban kifejlődött kulturális közegben, azon át fejtik ki hatásukat és kapják meg tényleges jelentőségüket. A kapitalizmus jelenlegi fejlettségi szintjén nem rendelkezik tényleges „civilizációs tervvel”. Nemcsak a fejlődő országok igénye, hanem a fejlődés inherens logikája is növekedési modelljének felülvizsgálatát követi. A „harmadik világ” országai számára továbbra is cél a „felemelkedés”, írja a szerző, de csak integráns, a saját identitás megőrzésére alapozott formában. Ezek a nem nyugati civilizációk — amelyektől hosszú ideig még a civilizáció elnevezést is megtagadták — lehetőségeikben megőriztek olyan mozzanatokat, amelyekre a fejlett világ már nem tud választ adni: az emberi személyiség tiszteletét és méltóságát, az életmód gyökeresen más irányát. Mivel a más kultúrából, civilizációból származó kritériumok a többi civilizációra nem alkalmazhatók, ebben az értelemben a nyugati, hosszú ideig felsőbbrendűnek tartott „humanizmus” regionális. A fejlődés valódi útja a civilizációk dialógusa lesz. A nyugati világból származó növekedésifejlődési kritériumokat a fejlődő országokban való alkalmazás előtt „bele kell mártani” ezen országok ideológiai-kulturális közegébe, hogy a fejlődés útjának kiválasztása számukra reális legyen. „Azért mert az ideológiai-kulturális opciók azok, amelyek a gazdaságnak objektív színezetét — elidegenítő vagy nem, elnyomó vagy emancipáló, imperialista vagy forradalmi stb. — megadják.” (38. 1.) 3. A függetlenségre való jog. A kulturális harc (a különbözőséghez való jog) támasztja alá ideológiailag a gazdasági harcot (a fejlődéshez való jog), amely pedig megkönnyíti a politikai küzdelmet (a függetlenséghez való jog). A függetlenség kérdéskörében, vagyis 157
