Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 3. szám - KÖNYVEKRŐL - Delbrück, Jost - Ropers, Norbert - Zelentin, Gerda: Zöldkönyv az EBEÉ utóhatásairól
gondolatához hozzátehetjük: az a tény, hogy ennek a folyamatnak a kezdetén vagyunk, jórészt azzal magyarázható, hogy az Egyesült Államok részéről hiányzik a megfelelő politikai készség, és az egyoldalú katonai fölény elérése az amerikai biztonság-politikának még változatlanul alkotóeleme. A biztonságpolitikai kérdéskörhöz tartozik Heinrich Buch „Az NSZK pártjainak biztonságpolitikai koncepciói az EBEÉ után” című tanulmánya. Buch a nyugatnémet pártok biztonságpolitikai prioritásainak és célrendszereinek mélyenszántó összehasonlító elemzését végzi el. Buch szerint valamennyi koncepció az NSZK külpolitikai mozgásszabadságát kívánja megőrizni, illetve növelni. A keresztény pártok koncepcióját a katonai elem és a nyugati elkötelezettség erőteljesebb hangsúlyozása, valamint a felszabadító mozgalmak visszaszorítására és a nyugat-európai kommunista hatalomátvétel megakadályozására irányuló törekvés jellemzi. Buch nem véletlenül nevezi ezt a koncepciót egyfajta „neo- containment”-nek. Az SPD és az FDP „biztosított enyhülés” koncepciója a biztonság- politikában nagyobb szerepet ad a keleti politikának, általában a kelet—nyugati interdepen- denciára irányuló struktúráknak és a nem katonai tényezőknek. Azzal, hogy az enyhülés feltételei között a katonai biztonság elemei viszonylagossá váltak, megnőtt a gazdasági kapcsolatok biztonságpolitikai jelentősége. Ezt a kérdést a II. „kosár” összefüggésében Friedemann Müller „A kelet—nyugati gazdasági kapcsolatok biztonságpolitikai szempontjai” című tanulmánya tárgyalja. Azt vizsgálja, milyen mértékben halmoznak fel a gazdasági kapcsolatok konfliktus-potenciált, avagy milyen mértékben növelik a kelet—nyugati stabilitás tényezőit. A szerző szerint a gazdasági biztonság legfőbb dilemmája eszközeinek ambivalens hatásában rejlik. így a technológia-átvitel egyrészt növekedési impulzusokat ad a szocialista országoknak, amely a hatalom jelentős erősödéséhez vezethet. Másrészt az intenzív gazdasági összefonódás Müller szerint növeli a nyugati országok számára a lehetőséget a több kommunikációra, a III. „kosár” nyugati értelmezése szerint. Müller az EBEÉ II. „kosarát” a gazdasági kapcsolatok stabilitásának intézményes eszközeként fogja fel. A Kelet és a Nyugat közötti közös érdek a rendszerközi gazdasági kapcsolatok szabályozásában mindenekelőtt a stabil és tervezhető munkamegosztásban van. Ám az a feltevés — jegyzi meg Müller —, hogy a gazdasági kapcsolatok hosszú távú intézményesedése stabilizáló ellensúlyként működhet a fennálló rendszer- antagonizmussal szemben, nem jelenti azt, hogy az előnyök eloszlása mindkét oldalon egyenlő mértékben megy végbe. A szerző szerint a kelet—nyugati gazdasági kapcsolatok jelenlegi struktúrái legalább három területen jelentős konfliktusanyagot hordoznak. Mindenekelőtt a kelet—nyugati kereskedelem komplementaritása okoz nehézséget. Az EK KGST-be irányuló exportjának mintegy 90 százaléka készáru — míg az importhányad 60 százalékát nyersanyagok alkotják. Az így létrejövő konfliktuspotenciál — Müller szerint — további tényezőkkel áll kapcsolatban: a komplementer kereskedelem ugyan kölcsönös, de nem egyensúlyi függőséget teremt. A nyersanyagoktól való függőség rövid távú, a technológiáktól való függőség hosszú távú tényező lehet. Müller szerint a komplementaritás problémája azt is jelzi, hogy a nyersanyagfüggőség feszültségi helyzetekben a technológiai függőséggel sem kompenzálható. További nehézséget jelent, hogy az egyoldalú kereskedelem a cserearányok megváltozásával szükségképpen az egyik fél nyereségét jelenti a másikkal szemben, s nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a komplementer kereskedelemnek az a tendenciája, hogy a meglevő fejlődési különbségeket rögzíti. Müller szerint konfliktust okozhat a komplementaritás problémá a a kooperációk és a kompenzációs üzletek területén is. Az eladósodásról mint konfliktust okozó elemről Müller maga is elismeri, hogy inkább érzelmi, semmint racionális megfontolásokon alapszik, s végső soron a strukturális egyensúlytalanságnak az a problémája húzódik mögötte, amelynek megoldása a Kelet és a Nyugat közös feladata. A tecbnológiaátvitel és az állítólagos szovjet fegyverkezési veszély összefüggésében Müller arra utal, hogy ezt az állítólagos veszélyt a gazda154
