Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 3. szám - KÖNYVEKRŐL - A szocialista országok egységének megszilárdítása
fogalmazott: . . az államfő kiváltságainak hajthatatlan védelmezője vagyok... ha én leszek az elnök, még a Népi Egység sem avatkozhat be a legmagasabb hadvezetés kinevezésébe, mivel ez a köztársaság elnökének kizárólagos joga, és én éber őre leszek a saját alkotmányos jogaimnak.” (146. 1.) A könyv azonban érzékelteti azt a folyamatot is, melynek során Allendének mint elnöknek rá kellett ébrednie saját lehetőségei korlátozott voltára, arra, mennyire megkötik kezét az általa vállalt és garantált alkotmányos játékszabályok. Világosan kiderül, hogy egyik legnagyobb tévedése a fegyveres erőkbe vetett bizalom volt. Nem azért, mert e testületekben nem voltak baloldaliak és alkotmányhoz hű elemek. Hanem azért, mert nem látta, nem láthatta, hogy az a csoport, mely elhatározta, hogy „megszabadítja” Chilét a marxizmus „mételyétől”, megfontoltan és szervezetten tevékenykedett a háttérben, és lassanként sikerült kezébe kaparintania a vezetést. Ekkor — és csak ekkor — látták elérkezettnek az időt a cselekvésre. Hitszegésüket, melyet megismert a világ — elsősorban Allende jóvoltából, aki tudatosan áldozta életét őrhelyén, az elnöki palotában —, hiába próbálták hangzatos jelszavakkal takarni. Lavreckij lebilincselő és izgalmas könyve nyilvánvalóan népszerűsítő munka, nem pedig tudományos feldolgozás. Éppen ezért nincs sem apparátus (mindössze egy kronológiai összeállítás Allende életének és tevékenységének legfontosabb adatairól), sem jegyzetanyaga. Szinte minden oldal meggyőz azonban a szerző hatalmas anyagismeretéről és biztos forráskezeléséről. Gazdagon idéz a legkülönbözőbb forrásokból, Allende nyilatkozataiból és írásaiból, ellenséges és baráti cikkekből, értékelésekből, dokumentumokból és személyes emlékeiből. Ezzel teszi rendkívül hitelessé és élővé anyagát, ezzel hozza közel hősét az olvasóhoz, teszi őt emberré, gondolkodó és cselekvő emberré, aki téved is, de aki a döntő, a legsúlyosabb pillanatban sem retten vissza, vállalja életének és elkötelezettségének végkövetkeztetését: életét adja népe és a szocializmus ügyéért. Deme Péter A szocialista országok egységének megszilárdítása (Ukreplenyije jegyinsztva szocialisztyicseszkih sztran). Nauka, Moszkva 1977. 211 l. Aligha kell hangsúlyozni, hogy a szocialista országok egységével összefüggő problémák politikai és ideológiai elemzése mennyire aktuális. Jelen könyv számos hasznos adalékot nyújt ehhez a problematikához. A megközelítés színvonalát önmagában is mutatja a szerzői kollektíva összetétele: A. P. Butenko, D. M. Feldman, I. A. Tyuhin, J. Sz. Novopasin és mások. A szerzők a következő alapvető problémák megvilágítását tűzték ki feladatul: a szocialista országok egységének lényege, formái; a szocialista országok nemzeti-állami és nemzetközi érdekeinek tartalma, e fogalmak helye a nemzetközi kapcsolatok elméletében; a nemzetiállami és nemzetközi érdekek egyeztetésének elvei és útjai; végül a jelzett problémákat tárgyaló burzsoá koncepciók bírálata. Igen hasznosak az egyes fejezeteken belül azok a részek, amelyekben a szerzők a vizsgált kérdésekről szóló szovjet elméleti-ideológiai irodalom változásait foglalják össze az ötvenes évektől napjainkig. A szocialista országok egységének megközelítése (1. fejezet) a szovjet irodalomban — mint a szerzők aláhúzzák — igen lényeges változásokon ment át. „A háború utáni nehéz években, amikor éppen hogy csak kialakult a szocialista világrendszer, amikor még nem volt kellőképpen feltárva a nemzeti-állami és nemzetközi érdekek dialektikája, a szocialista országok egységének lényegét nem vetették alá speciális kutatásnak.” Ebben az időben úgy vélték, hogy „a szocialista országok egysége »a monolit egység« formájában nyilvánul csak meg, azaz teljesen azonos külpolitikai vonalvezetésben”. (16—17. 1.) A hatvanas évektől kezdve fokozatosan elmélyült a kutatás, mindinkább hangsúlyt helyezett arra a tényre, hogy az egyes szocialista országok gazdasági, politikai, kulturális fejlődése nem azonos ütemű és színvonalú. Kezdték figyelembe venni azt is, hogy különböző történelmi és kulturális hagyományok 142