Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 3. szám - TUDOMÁNYOS FÓRUM - Új fejlemények az Európai közösségben
mozdítására, a szociális kiadásokra és az oktatási létesítményekre irányozták elő. Ezt az elosztási arányt annak a célkitűzésnek a figyelembevételével határozták meg, hogy az Európai Közösség piaca trópusi gyümölcsökben fennálló szükségletének fedezését az exportcélokat szolgáló mezőgazdasági termelés fokozásával és többrétűvé tételével biztosítsák. Az Európai Közösség fejlesztési politikájában emellett új momentumként nyer jelentőséget az iparosítás és a „technikai együttműködés” előmozdítása. A loméi egyezményben elhatározott és 1977 közepe óta Brüsszelben tevékenykedő iparfejlesztési központnak az lenne a feladata, hogy szaktanácsokkal lássa el az AKCS-államokat iparosításukban, tanulmányterveket készítsen és mindenekelőtt érdekeltté tegye az európai tőkét abban, hogy közvetlen beruházásokat eszközöljön ezekben az államokban, illetve beruházási javakat exportáljon oda. Sao Tóménak, a Zöldfoki-szigeteknek és Pápua Új-Guineának a loméi egyezményhez történő csatlakozását követően az Európai Közösség szerződéses rendszere az ENSZ- tagoknak több mint kétharmadára, nevezetesen 95 államra terjed ki. Ezek közül 52 ország az AKCS-államok körébe, 9 pedig az Arab Ligába tartozik, melynek összesen 20 tagállama van. Amennyire különböző a szerződések formája és tartama, annyira azonos az Európai Közösségnek az ezekhez alapul szolgáló fejlesztéspolitikai koncepciója: lényegében arról van szó, hogy biztosítani akarják a Közösség piacának mezőgazdasági és ásványi nyersanyagokkal való ellátását, valamint fel akarják készíteni Afrika és Közel-Kelet iparosodó államait arra, hogy elhelyezési piacaivá váljanak a nyugat-európai beruházási javaknak, és hogy alkalmassá váljanak a nyugat-európai konszernek áttelepítésre szánt alkatrésztermelésének befogadására. Az Európai Közösség 9 tagállama közül elsősorban az NSZK — mint a gazdaságilag legerősebb állam és mint a Közösség legnagyobb exportőre beruházási javakban — számíthat a legnagyobb haszonra a szerződésekből. Az érintett fejlődő országok számára ez nem jelent lépést olyan új világgazdasági rend irányában, amely megadná nekik a le- lehetőséget, hogy saját nyersanyagaikra alapozva meginduljanak az önálló gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődés útján, hanem éppen ellenkezőleg, a kapitalista világpiaccal való még szorosabb integrálódásukat jelenti. Amennyiben gazdasági fejlődés valósul meg ezekben az országokban, az a nyugat-európai és különösen az NSZK-beli nagytőke érdekeinek függvényében történik. Hacsak a társult országokban létező nemzeti és antiimperialista erők nem eléggé erősek ahhoz, hogy nem kapitalista jellegű fejlődést valósítsanak meg. A% Európai Közösség politikája Dél-Afrikával szemben A dél-afrikai kormány elleni gazdasági szankciókról az ENSZ-ben folytatott viták hatására az Európai Közösség külügyminiszterei arra kényszerültek, hogy magatartási kódexet állítsanak össze a Dél-Afrikában tevékenykedő cégek számára. Jóllehet az apartheid-ellenes kódex lényegében véve nem kötelező — azaz be nem tartása semmiféle szankciót nem von maga után —, mégis az Európai Közösség arra irányuló első kísérletének tekinthető, hogy igazodjon a felszabadító mozgalmak javára megváltozott erő
