Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 3. szám - TUDOMÁNYOS FÓRUM - Új fejlemények az Európai közösségben
illetve a Nemzetközi Valuta Alap valutahitelei azonban általában gazdaságpolitikai kikötésekkel terheltek, s így tulajdonképpen sértik az érintett államok szuverenitását. Ezekre a negatív gazdasági következményekre és a nemzeti függetlenség feladására való tekintettel mind a Portugál Kommunista Párt, mind a Görög Kommunista Párt ellenzi országának az Európai Közösséghez való csatlakozását, ugyanakkor a Spanyol Kommunista Párt a csatlakozás mellett van. Végeredményként az állapítható meg, hogy a kibővítés előnyeit az Európai Közösség monopóliumai élveznék, ugyanakkor a régi és az új közösségi országok dolgozó lakosságára gazdasági megterhelések hárulnának. Ezen túlmenően fokozódna a legerősebb közösségi országoknak — elsősorban az NSZK-nak — a földközi-tengeri országokban érvényesülő politikai és katonai befolyása. 2. u4% Európai Közösség fejlesztési politikája Az Európai Közösség —- jelentős nehézségek ellenére — ért el eredményeket a külpolitikai egyeztetésben. Ebben a vonatkozásban a fejlődő országokhoz, különösen a déli földközi-tengeri és afrikai országokhoz fűződő kapcsolatok állnak előtérben. A súlypont idehelyezésének az az oka, hogy a Közösségnek komoly érdeke fűződik a fontos nyersanyagok biztosításához, a beruházási javak piacaihoz, valamint a nagytőke beruházási lehetőségeihez. Átfogó szerződésrendszernek kell biztosítani az egykori francia és brit gyarmatok nyugat-európai piacokra való nyersanyagszállításait, s egyúttal ezeknek az országoknak a kapitalista fejlődését. Az Európai Közösség fejlesztési, illetve társulási politikája ezért tulajdonképpen nem más, mint annak a neokolonialista fejlesztési programnak a központosított folytatása, amelyet Franciaország és Nagy-Britannia magában nem tudott végrehajtani. Ennek a központosított fejlesztési politikának a haszonélvezői az NSZK monopóliumai, amelyek számára új beruházási lehetőségek és gépexport-piacok nyílnak az egykori francia, illetve brit befolyási területeken. Földközi-tengeri politika Miután 1976-ban az Algéria, Tunézia és Marokkó által képviselt Maghreb-országok- kal már létrehoztak együttműködési egyezményeket, és megfelelő szerződésekkel két éve Izrael is a Közösséghez kapcsolódott, 1977 közepén az Egyiptom, Jordánia, Szíria és Libanon által képviselt Mashrek-országokkal kötött egyezmény érvénybe lépésével az Európai Közösség földközi-tengeri politikája elérte célkitűzését: szerződésrendszeréhez kapcsolódik most már a földközi-tengeri térség csaknem egész déli része (Líbia kivételével). Az egyezmények előterében a közösségi piacoknak a szóban forgó országok mező- gazdasági és ipari termékei előtti megnyitása, valamint a nyugat-európai tőkének mindenekelőtt a nyersanyag-feldolgozás területén államilag garantált közvetlen beruházásai állnak. Az Európai Közösségnek az egyezményekkel kapcsolatos érdeke nyilvánvaló: egyrészt az olajellátás biztosítása, másrészt annak a lehetőségnek a garantálása a legfontosabb számára, hogy gépexport és közvetlen beruházások révén részt vehessen a regionális iparosítási folyamatokban, és végeredményben a saját ellenőrzése alá vonja ezeket.
