Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 1. szám - Sz. Kiss Csaba: Az Ausztrál külpolitika változásának fő iránya
tak a közös hadgyakorlatok. A hetvenes évek elejétől Ausztrália fokozni igyekszik a katonai együttműködést Indonéziával is, amellyel az 1965-ös jobboldali fordulat óta megjavultak a kapcsolatai. Az Indonéziának juttatott katonai segély 1972 és 1975 között 20 millió ausztrál dollárt tett ki.18 Figyelmet érdemel, hogy a liberális vezetők az ázsiai erőviszonyok átrendeződésére, a jövő bizonytalanságaira hivatkozva 1972-ig fenntartották maguknak a nukleáris opciót. (Szélsőséges körök nyíltan hirdetik, hogy az ország biztonságát az önálló atomütőerőre kellene alapozni.) Gorton miniszterelnök az 1969-es választási kampány során leszögezte: „Nem fogjuk aláírni az atomfegyverek elterjedését korlátozó szerződést, amíg meg nem győződünk róla, hogy tényleges védelmet nyújt aláíróinak, és hogy Ausztrália biztonsága a jövőben nem kerül veszélybe.”19 A nemzetközi nyomás hatására négy hónappal később Ausztrália — fenntartásait hangoztatva — mégis aláírta a szerződést, ratifikálására azonban a liberális—agrárpárti koalíció nem szánta el magát. Nem járt a politikai irányvonal módosításával a „svéd típusú fegyveres semlegesség” lehetőségéről folytatott vita. Baloldali körökben ezt a koncepciót, mások a „nem fegyveres semlegességet”, sőt az el nem kötelezettséget reális alternatívának tartották — s tartják ma is — az Egyesült Államokkal való szövetség helyett. Ezek a nézetek kisebbségben maradtak a Munkáspártban is, de hozzájárultak a külpolitikai orientációról folyó vita horizontjának kiszélesítéséhez. Az ausztrál külpolitikai-biztonságpolitikai útkeresés korlátáit jelzi, hogy egyik befolyásos politikai erő, sem a liberálisok, sem a Munkáspárt nem jutott el az amerikai szövetség elvetéséig. De mindkettő tisztában van vele, hogy az Ausztráliához legközelebb eső ázsiai, csendes-óceáni és indiai-óceáni régiók biztonságával kapcsolatos kérdések távolról sem rendezettek, s hogy az ország biztonságát történelmi perspektívában csakis az ázsiai országokkal együttesen kialakított regionális, kollektív megoldások szavatolják, amelyeknek fontos előfeltételei a nagyhatalmak közötti megegyezések. A liberális felfogás a regionális biztonság kereteit szűkén és továbbra is „ideologikus” alapon értelmezi: a legközelebbi szomszéd, Indonézia mellett a volt gyarmattartókat, az Egyesült Államokat és leghívebb ázsiai szövetségeseiket tartja szem előtt. A Munkáspárt ezzel szemben a regionális keretek tágabb felfogását képviseli, azokba beleérti a más társadalmi rendszerű ázsiai országokat is, és nagyobb hangsúlyt helyez az ázsiai országok részéről kiinduló részkezdeményezések támogatására. Természetesen ez a törekvés ellentmondásosan, tendenciaszerűen érvényesül, kilátásait nagymértékben befolyásolják a nemzetközi helyzet további változásai. A munkáspárti kormány politikája (1972—1975) Az ALP 1972-es választási győzelmének fő okaként a megfigyelők a kormánykoalíció belpolitikai nehézségeit emelték ki. Ausztráliában a hetvenes évek elején az előző két évtizedhez képest rekordméreteket öltött a munkanélküliség és az infláció. Az ipari termelés növekedése az 1970-es 8,7%-ról 1972-re 1%-ra esett vissza. A liberálisok elhanya40
