Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 3. szám - VITA - Nyilas Józzsef: A nemzetközi erőviszonyok és a világgazdasági kapcsolatok a hetvenes években
rületen szervezett, tartós kapcsolatokká, tehát együttműködéssé alakultak. Megkezdődött az egyes országok újratermelési folyamatainak közvetlen összefonódása magában a termelésben, amely anyagi alapját képezi integrálódásuknak. Ezzel a nemzetközi munka- megosztás minőségileg új szakaszba lépett, elérte a specializáció legintenzívebb formáját, amely korábban csak az országokon belül az üzemen belüli munkamegosztásban létezett. A nemzetközi munkamegosztás azonban nemcsak intenzitásában, hanem szélességében is totálissá vált — jóformán minden emberi tevékenységre kiterjed. Ugyanakkor globálissá is lett abban az értelemben, hogy most már a negyedik szektor kialakulásával egyre inkább ki kell terjednie az ember, a társadalom és a természet közötti kapcsolatok világméretű, ésszerű irányítására is. Ezzel a hetvenes évekre a világgazdasági kapcsolatok rendszere — a nemzetközi kapcsolatok rendszerén belül — kiteljesedett és rendkívül bonyolulttá vált. Társadalmi szempontból a legdöntőbb változás a hetvenes években az, hogy a világpolitikai erőviszonyok eltolódása a világ haladó erőinek javára lehetővé tette a fejlett és a fejlődő országok között az előbbiek javára az eddigiekben fennállt egyoldalú függés felszámolásának megkezdését, a fejlődő országok jogának elismertetését természeti kincseikhez. Ez kétségkívül új szakasz a tőkés világgazdaság fejlődésében. A hetvenes évek közepén a nagyarányú áremelkedéseket és az 1974—75. évi tőkés világgazdasági válságot követően nem jelentéktelen módosulások következtek be a tőkés világgazdaság erőviszonyaiban, amelyek okait az előzőekben vázolt gazdaságipolitikai folyamatokban, továbbá abban kereshetjük, hogy a hetvenes években e folyamatok következményeként új erőviszony-tényezők alakultak ki a világgazdaságban. Az egyes országok gazdasági, politikai és katonai erőviszonyait a társadalmi és a morális tényezők mellett a tudományos-műszaki forradalom kibontakozása előtt döntően a lakosság létszáma, a termelt acél és energia mennyisége, az erre épülő gépi tömegtermelés mennyisége és minősége határozta meg. A második világháború óta e tényezők mellé döntő súllyal felsorakoztak olyan új, csúcstechnikai tényezők, mint az atomenergia-, elektronika-, repülőgép-, rakéta- és vegyipar fejlettsége egy-egy országban. Az 1974— 1975-ös válság óta ezek mellett még újabb, ellátásbiztonsági tényezők is nagy súlyt kaptak, úgy mint: az energia-, a nyersanyag-, az élelmiszer-önellátottság foka vagy az ellátás biztonságának mértéke. A tőkés világgazdaságban, de a két rendszer között is a jövőben a verseny-harc fő területei az erőviszonyok szempontjából egyrészt változatlanul az új tényezők, de a tőkés világgazdaságban „kerül, amibe kerül” alapon a még újabb tényezők lesznek. A nyersanyag-, energia- és élelmiszer-termelés területén folytatott gazdálkodás három lehetséges alapelve közül ugyanis az ellátás biztonsága került az első helyre, a hatékonyság, a saját készletekkel való takarékoskodás elvének rovására. Ugyanakkor egyes tőkés politikusok nyíltan fenyegetőznek az élelmiszerek, az új technika fegyverként történő felhasználásával a fejlődő és a szocialista országokkal szemben. Az a tény azonban, hogy a társadalmi-morális tényezők mellett a csúcstechnikai tényezők meghatározó jelentőségűek maradnak, nem jelenti azt, hogy az ellátásbiztonsági tényezők lebecsül- hetők. 97
