Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 3. szám - VITA - Palánkai Tibor: A gazdasági erőviszonyok értelmezése és szerepe a nemzetközi erőviszonyok rendszerében
változtak, követve a történelmi fejlődés menetét. A nemzetközi gazdasági erőviszonyokat komplex kategóriaként kell kezelnünk. A gazdasági erő problémájának a vizsgálata a közgazdaságtan és a kapcsolódó tudományok (politikai tudomány, szociológia, történelemtudomány stb.) részéről viszonylag új keletű, különösen ami a nemzetközi gazdasági erőviszonyokat illeti. A klasszikus politikai gazdaságiam irányzatok, különösen a liberális polgári közgazdaság- tan szerint a gazdaság homogén, nagyszámú és nagyjából egyenlő erőkre épülő rendszer, amelynek működését és fejlődését az ún. tökéletes piaci verseny szabályozza és irányítja. Ebben a szabadpiaci gazdaságban a gazdasági erők semlegesnek tekinthetők, és ezért nem is igényelnek különösebb figyelmet. A polgári közgazdaságtudomány is elismeri, hogy az első jelentős gondolkodó, aki a gazdasági erők elemzésének figyelmet szentelt, Marx volt, majd később a monopolkapitalizmus törvényeinek a feltárásával Lenin nevét kell kiemelni. Marx a tőkés gazdaság analízisénél különösen sokoldalúan foglalkozott a tőke koncentrációjával és centralizációjával, a termelési árelméletben pedig feltárta azokat a sajátos erőket, amelyek alapján sor kerül a megtermelt összértéktöbblet társadalmi újraelosztására. A gazdasági erő elemzése azonban csak a monopolkapitalizmussal került a közgazdaságtudomány figyelmének a középpontjába, s ez is elsősorban csak a piaci erőkre korlátozódott. Különösen a második világháború után a gazdasági erő értelmezésére többféle elméleti irányzat keletkezett, a fontosabbak közül emelünk ki néhány olyat, amely a nemzetközi gazdasági erőviszonyok szempontjából is érdekes lehet. A politikai tudományokban elterjedt az erő olyan értelmezése, miszerint az meghatározott érdekek vagy akarat érvényesítésének a képessége. Dahl a következő meghatározást adja: „A-nak annyiban van hatalma B felett, amennyiben A kényszeríteni tudja B-t valamire, amit az egyébként nem tenne meg.” Hasonlóan magatartás befolyásolásként értelmezi a gazdasági erőt March, Simon és J. Harsányi is.1 Ezek az elméletek hasonlítanak Kaplan, Morgenthau és mások felfogásához. Több közgazdasági iskolára jellemző, hogy a gazdasági erőt végső soron jövedelmek vagy anyagi javak megszervezésére irányuló képességként határozzák meg.,,Mivel minden gazdasági tevékenység jövedelmek szerzésére irányul, az erő először egyszerűen képesség meghatározott javak megszerzésére.”2 Ezek szerint az elméletek szerint a gazdasági erő fő forrásai a tulajdon és az egyén szakképzettsége, amelynek arányában megfelelő jövedemekhez lehet jutni. Az utóbbihoz sorolható a menedzseri hatalom is, ami kivételes képességekhez és szakképzettséghez kapcsolódik. Ezekből az elméletekből nemzetközileg is veszélyes következtetések adódhatnak, hiszen a tőkebefektetések és a fejlettebb országok nagyobb „szakképzettsége” alapján természetesnek próbálják feltüntetni a nemzetközi csere egyenlőtlenségét, a fejletlenebb országok kizsákmányolását. A klasszikus és a modern polgári közgazdaságtan több irányzata a gazdasági erőt a termelési tényezők és anyagi javak viszonylagos szűkösségére (relatív scarcities) vezeti vissza. „Világos most már, mi ad hatalmat a termelési tényezőknek vagy azoknak, akik rendelkeznek velük. Az erő ahhoz a tényezőhöz kapcsolódik, amelyet a legnehezebb megszerezni vagy helyettesíteni.”3 A szűkös termelési tényezők a történelem során vál86