Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 3. szám - Haraszti György: A világűrjog néhány időszerű kérdéséről
bői következtetni lehetett a parti tenger megengedett maximális kiterjedésére, de a terjedelmet egyöntetűen, világosan mégsem szabályozták. Sőt, az 1958. évi tengerjogi konferencia után alig két évvel újabb konferenciát hívtak össze kimondottan a parti tenger terjedelmének meghatározása végett, ami egymagában is jelezte, hogy az államok nem tekintik a kérdést rendezettnek. Ezt csak aláhúzta a konferencia eredménytelensége. A világűr tekintetében viszont, a fentiekből kitűnik, kialakult szokásjogi szabályról beszélhetünk, legalábbis ami a mesterséges bolygók által eddig használt pályák peti- geumán túl elterülő térséget illeti. Milyen következtetések vonhatók le az eddigiekből a világűr elhatárolásának kérdésében? A jogászi gondolkodás természetesen hajlik a világos és szabatos elhatárolásokra, amelyek a viták eldöntését általában megkönnyítik. Az adott esetben mégis azt kell mondanunk, hogy mindmáig sokkal fontosabb volt a világűrben kifejtett tevékenységekre vonatkozó szabályok pontos meghatározása, mint a légitér és a világűr közötti választóvonal helyének meghatározása. Ha most úgy tűnik, hogy a kérdést a technikai haladás gyors ütemére való tekintettel másként kell szemlélni, akkor ezt az álláspontot nem azért valljuk, mert az emberiség számárama már több vonatkozásban nélkülözhetetlenné vált geostacionárius pálya tekintetében egyes államok kisajátítási törekvésekkel lépnek fel. A szemlélet megváltoztatását sokkal inkább az teszi szükségessé, hogy a már kipróbálás alatt levő és a közeljövőben használatba állítandó űrkomp, a „space shuttle” bizonyos vonatkozásban az űrhajó és a repülőgép sajátosságait egyesíti, és ezáltal kétségessé válhat, hogy rá nézve milyen jogszabályokat kell alkalmazni. Ez pedig azzal a veszéllyel jár, hogy az előzőekben már jelzett keretek között több-kevesebb bizonysággal és pontossággal kialakult határok a légitér és a világűr között elmosódhatnak, és ennek révén valóban kaotikus helyzet állhat elő ebben a vonatkozásban. Ezért nem volt meglepő, hogy az űrjogi albizottság 17. ülésszakán már olyan államok is, amelyek eddig kielégítőnek találták a funkcionális elméletet, a légitér és a világűr elhatárolását mintegy 100—110 km magasságban indokoltnak látták. Attól természetesen még messze vagyunk, hogy ilyen értelmű konszenzus kialakítható legyen, de a kérdés megoldása minenesetre érik. Véleményünk szerint az ilyen elhatárolás esetén gondoskodni kellene annak rögzítéséről is, hogy az államokat a parti tengerhez hasonló békés áthaladás joga illesse meg más államok légiterében a világűrbe irányított objektumok felbocsátásánál, illetve ezek földi visszatérésénél. A légitér és a világűr elhatárolása egyben eldöntené azt a mesterkélt vitát is, amelyet a geostacionárius pálya tekintetében egyes egyenlítői országok provokáltak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a geostacionárius pálya használatára vonatkozólag nem kellene nemzetközi szabályozást kidolgozni. Ez a pálya csak véges számú mesterséges bolygót tud befogadni, és bár jelenleg még távol van a telítettségtől, mégis időben gondoskodni kell arról, hogy ez a telítettség a már nem működő mesterséges bolygók eltávolításával minél később következzék be és a pálya használatával járó előnyöket minden állam élvezhesse.12 A másik általános jellegű kérdés, amely a világűrrel kapcsolatban még szabályozásra szorul, a Hold és esetleg más égitestek jogi helyzetének pontosabb meghatározása. 6i
