Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 3. szám - Hernádi András: Új fejlődési szakasz a Japán gazdaságban
A csendes-óceáni térség politikai és gazdasági jelentőségének viszonylagos megnövekedése nem rövid távú, „konjunkturális” tendencia. A régióhoz fűződő érdekviszonyoknak sokkal inkább az intenzifikálódása várható, mintsem elhalványulása. A tények ugyanis arra utalnak, hogy Japánnak az új fejlődési szakaszra — röviden: a lassúbb növekedési ütemre — való áttérése nem vezetett lényeges fejlődési ütemcsökkenésre a vizsgált országokban, sőt, a 70-es években tartósan a világ egyik leggyorsabban fejlődő térségét alkották. Jelentőségük nem csökkent sem a világgazdaságon belül, sem pedig intraregionálisan. Ugyanakkor viszont a napjainkban érvényesülő tendencia, miszerint a gazdasági fejlődésben a növekedési ütem mellett megnövekedett szerepre tesznek szert a gazdaságszerkezeti változások, további bíztató perspektívákat nyújt a térség számára. A központi szerepet játszó japán gazdaságban ugyanis éppen e strukturális változások kapták és kapják a legnagyobb hangsúlyt, melyeknek nyilvánvalóan ^jótékony” hatásuk van és lesz a nemzetközi munkamegosztás szempontjából. Egyes iparágak vagy szűkebb tevékenységi területek átengedése Japán részéről kölcsönös érdekek alapján mehet végbe, s ugyanezek átvételére mind több csendes-óceáni ország lesz egészében vagy esetleg egy-egy régiójában-szektorában alkalmas. E nagykorúvá válási folyamat ma már nemcsak külső segélyek-tőkék függvényeként haladhat előre: belső nemzeti és több országra is kiterjedő (ASEAN) növekedési-fejlődési energiák felhalmozódásának is tanúi lehettünk. Japánnak Nyugat-Európához s azon belül a Kö^ös Piacho£ fűződő kapcsolatainak intenzitása jelentős mértékben elmaradt a világgazdasági jelentőségük alapján feltételezhető szinttől, minthogy hasonló termelési és exportszerkezetük miatt, továbbá történelmi és földrajzi okokból, nem tekinthetők egymás természetes piacainak. Mind a Közös Piac, mind pedig Japán természeti adottságainak és technikai fejlettségének megfelelően — a nemzetközi munkamegosztás hagyományos irányzatát követve — a nyersanyag- és energiahordozó-beszerző, illetve a nehéz- és vegyipari, illetve feldolgozó ipari késztermék-szállító funkciókat domborította ki, s mint ilyenek, egymás versenytársai lettek. Kapcsolataikban csupán a 70-es évek hoztak (és hozhatnak további) élénkülést. A világ- gazdaságban és a japán gazdaságban fellépett, többször említett új jelenségek, hatótényezők megnövelték — főként Japán számára — e kapcsolatok jelentőségét. Az 1971. évi két „Nixon-sokk” után Japán mind politikailag, mind gazdaságilag szükségesnek érezte, hogy az USA-val szemben megfelelő ellensúlyhoz jusson, s ezt számára a tőkés valutarendszer válsága és az „olajválság” során éppen a Nyugat-Európával való kapcsolatok szorosabbra vonása jelentette. Ugyanebbe az irányba befolyásolta Japánt, hogy az USA által kikényszerített „önkéntes” exportkorlátozásai idején kivitelének egy részét át kellett terelnie más relációkba. A már említett strukturális okok miatt nagyobb szerepet kellett kapniuk a kutatás-fejlesztésigényes, ún. tudásintenzív ágazatoknak, lehetővé téve a nemzetközi munkamegosztásban való japán részvétel módosulását. Előtérbe kerülhetnek a horizontális specializálódási formák, a legfejlettebb technikai színvonalon álló termékek gazdaságos, nagy szériákban történő gyártása és exportja, hasonló színvonalú, más termékek importja mellett. (Itt tehát már nem csupán iparágak közötti szakosodásról, hanem iparágon belüli „profilfelosztásról” van szó.) Az eddig részben épp 42
