Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 2. szám - Hidasi Gábor: A jelenlegi kínai vezetés gazdaságfejlesztési és gazdaságpolitikai dilemmái
az ipar a vezető tényező” jelszóban és a „mezőgazdaság—könnyűipar—nehézipar” fejlesztési sorrendben határoztak meg. A probléma változatlanul abban van, hog) a katonai céloknak alárendelt iparfejlesztési politika nem teszi lehetővé a mezőgazdaság megfelelő mértékű anyagi és műszaki támogatását, így a mezőgazdaság fejlődése nem képes lépést tartam az ipar és különösen a nehézipari ágazatok fejlődésével. Ennélfogva a fenti jelszó több mint másfél évtizeden át üres szólam maradt, az elvileg hangoztatott fejlesztési sorrend pedig a gyakorlatban visszájára fordult, így a mai vezetés számára továbbra is gond, hogyan biztosítsa a mezőgazdaság kiemelt fejlesztéséhez szükséges anyagi és technikai eszközöket a katonai vezetők által szorgalmazott hadseregfejlesztés és korszerűsítés igényeinek kielégítése mellett. A mezőgazdaság most meghirdetett „alapvető gépesítése” — a mezőgazdasági gépgyártás jelenlegi helyzete és fejlődési üteme mellett — 1980-ig akkor sem valósítható meg, ha ezen csupán a mostani erőgépállomány megkétszerezését értik. Ez az eredmény csupán azt tenné lehetővé, hogy a gépi erővel megmunkált szántóterület aránya a jelenlegi kb. 15%-ról mintegy 30%-ra növekedjék. A mezőgazdaság nagyobb arányú gépesítése rövid távon aligha képzelhető el a gépgyártáshoz szükséges alapanyaggyártás és feldolgozó kapacitás elégtelensége, valamint a gépek üzemeltetéséhez szükséges energia- és fűtőanyag-ellátási hiányosságok miatt. így a program megvalósítása alapvetően az elkövetkező évtizedek feladata, figyelembe véve az ezzel kapcsolatos szakember- igény kielégítésének várható nehézségeit is. A mezőgazdasági termelés gyorsabb ütemű fejlesztése elengedhetetlen feltétele a hatékonyabb életszínvonal-politikának is. Erre pedig az új vezetésnek égetően nagy szüksége volna a dolgozók közérzetének javítása, munkakedvének fokozása és a vezetés iránti bizalom erősítése érdekében. Az életszínvonal emelésének leglényegesebb eleme Kínában továbbra is az élelmiszerellátás helyzetének javítása, ezen belül is az élelmiszergabona- fejadagok emelése. Ahhoz azonban, hogy a fejadagok átlagos színvonalát a jelenlegi havi 14 kg-ról mindössze egy kilogrammal, 15 kg-ra növeljék az elkövetkező két- három év alatt, a gabonatermelést a jelenlegi évi 265 millió tonnáról 300 millió tonna fölé kellene növelni. Ez azonban a gabonatermelésnek az 1970-es években elért alig másfél százalékos évi növekedési ütemének közel háromszorosára való emelését igényli. Még ennél is magasabb — kb. 5,4 százalékos — évi átlagos növekedési ütem kellene a tízéves gazdaságfejlesztési tervben 1985-re előirányzott 400 millió tonnás gabona- termés eléréséhez, ami az egy főre eső gabonafogyasztás havi fejadagjának 18,5 kg-ra való emelését tenné lehetővé. Nyilvánvaló, ilyen fordulat az eddigi mezőgazdasági politika folytatása mellett semmiképpen sem hajtható végre. Ezért feltételezhető, hogy az új vezetés rövid időn belül az eddigi politika felülvizsgálatára és módosítására kényszerül, s kénytelenek lesznek a mezőgazdasági termelés, főleg a gabonatermelés ösztönzésére olyan eszközöket és módszereket igénybe venni, amelyeket eddig elvetettek. így várhatóan ismét sor kerül az anyagi ösztönzés bevált módszereinek alkalmazására, háztáji gazdaságok szerepének növelésére, a falusi termelők piaci eladásainak engedélyezésére, sőt minden valószínűség szerint a mezőgazdasági termékek felvásárlási árainak növelésére 53
