Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 2. szám - Hidasi Gábor: A jelenlegi kínai vezetés gazdaságfejlesztési és gazdaságpolitikai dilemmái
mos alapvető tételét, s így e program fokozatosan a maoizmustól eltérő jelleget ölthet. Ez azonban igen kockázatos vállalakozás olyan emberek számára, akiket több ízben is „revizionista elhajlókként” vagy „burzsoá úton járó ellenforradalmárokként” bélyegeztek meg, s akiket Mao Ce-tung kifejezett utasítására távolítottak el a vezetésből. Ugyanakkor többé-kevésbé világosan látják azt is, hogy a maoista doktrínáktól való eltávolodás és végső fokon az ezekkel való szembefordulás nélkül nem lehet Kínában igazi rendet teremteni. Kérdés, hogy ennek ellenére lesz-e elég erejük és lehetőségük, hogy ezt a lépést a kellő időben megtegyék. A hadsereg vezetése elsősorban nem politikailag hanem szakmailag, illetve gazdaságilag és műszakilag érdekelt a rendteremtés sikerében. Ez objektíve Teng Hsziao- ping és csoportja mögé sorakoztatja fel őket, néhány olyan katonai vezető kivételével, akik már régebben is Teng politikai ellenfelének számítottak. Kérdéses azonban, hogy a hadsereg vezetése testületileg támogathat-e egy többé-kevésbé „antimaoista” rendcsi- nálási programot, a hadsereg eszmei-politikai egységének, fegyelmének és moráljának veszélyeztetése nélkül. A. „nagy rend” megteremtésére irányuló program megvalósításának politikai feltételei tehát csak részben adottak. A hiányzó feltételek megteremtése egyfelől magának a rendcsinálási folyamatnak az előrehaladásától, másfelől, ami ezzel szorosan összefügg, a vezetésen belüli újabb erőviszony-eltolódások mértékétől és módjától is függ. Mindent figyelembe véve, legnagyobb valószínűséggel egy olyan folyamat lassú kibontakozása feltételezhető, amelynek során a politikai döntéseknél — az eddigi, jobbára doktrinér szemlélet és ideológiai megközelítés helyett — egyre inkább a realisztikus szemléletmód és a gyakorlatiasabb hozzáállás fog érvényesülni, ami végeredményben az ideológiai kötöttségek és korlátozások fokozatos feloldódásához és háttérbe szorulásához, a társadalmi-gazdasági fejlődés objektív követelményeinek fokozottabb figyelembevételéhez vezethet. Egy ilyen lassú, evolúciós folyamat idővel lehetőséget nyújthat — a jelenleg kialakult politikai erőviszonyok és a fennálló hatalmi egyensúly drasztikus megváltozása, illetve felborulása nélkül is —• egy olyan pragmatikus és gazdaságcentrikus politikai irányvonal kialakítására és gyakorlati megvalósítására, amelyre vonatkozóan eddig csak félbeszakadt és elvetélt kísérletek történtek, mindenekelőtt Mao Ce-tung és az ortodox maoisták ellenállása miatt. Egy ilyen irányvonal kialakulása —- tekintettel a kínai nacionalizmusnak és a nagyhatalmi sovinizmusnak tradicionálisan is meglevő, a maoisták által pedig még jobban elmélyített gyökereire — természetesen nem jelentene automatikusan visszatérést a marxizmus—leninizmus eszmei-politikai platformjára, még abban az esetben sem, ha feladnák vagy nyíltan megtagadnák a maoista doktrína alapvető tételeit. Az azonban bizonyosra vehető, hogy a társadalmi-gazdasági fejlődés követelményeivel és objektív törvényszerűségeivel nagyobb mértékben számoló politika ideológiai tekintetben is a marxizmushoz közelebb álló pozíciók felé vinné a kínai vezetést. Az itt felvázolt politikai fejlődési folyamat természetesen nem a következő egy-két, hanem legjobb esetben is csak az 1980-as évek kínai politikai fejlődésének egyik, mondhatnánk, optimális alternatívája. Hogy mi valósul meg belőle, azt csak jó néhány év múlva állapíthatjuk meg. 47