Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)

1978 / 2. szám - Inotai András: Az amerikai-nyugatnémet "speciális kapcsolatok" új elemei

dolgoz ki a térség jövőbeli fejlődési alternatíváira. Ezzel szemben az amerikai külpoli­tikát e térségben a legutóbbi időkig a merev antikommunizmus jellemezte. Kétségtelen, hogy végső soron mindkét ország egyet akar: a tőkés rend stabilizálását Dél-Európá- ban, de ehhez más eszközöket kíván igénybe venni. A kelet—nyugati kapcsolatokban megtestesülő érdekek az USA globális és az NSZK regionális státusában rejlő különbségek következtében térnek el egymástól. Az NSZK kiépített gazdasági kapcsolatait láthatóan nem hajlandó visszafejleszteni vagy fel­számolni, ezért nem is követi a Carter-féle „moralitásra” épülő irányvonalat. Érdekes, hogy az az NSZK, amely az USA politikáját a legritkább esetben bírálja nyíltan, éppen a „carteri tevékenységekkel” kapcsolatban látta elérkezettnek az időt saját véleményének kifejtésére. Eszerint, a néhány hónap helytelen irányvonala után nem kezdődik meg az amerikai külpolitika normális orientációhoz való visszatérése, úgy „Washingtonnak tisz­tában kell lennie azzal, hogy az európaiak (nyugat-európaiak — I. A.) nem fogják vele együtt csinálni ezt a politikát”.20 (Persze könnyen elképzelhető, hogy a tőkés országok közti magatartáskülönbségek nem lényegiek, hanem módszerbeliek. A lényegi azonos­ság melletti hangsúlyeltérések sajátos munkamegosztásra is utalhatnak). A jelenlegi tőkés erőviszonyok mellett a következő évtizedben még az USA és az NSZK közti együttműködés meghatározó súlyával számolhatunk. Közös törekvéseket lehet majd megfigyelni — több-kevesebb sikerrel — egy közös nyugati álláspont ki­dolgozására mind az atlanti viszony átalakítását, mind a fejlődő világgal kialakított kap­csolatok jellegének módosítását, mind a kelet—nyugati együttműködés kereteit és mér­tékét illetően. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan mind az USA, mind az NSZK önállóan is tesz majd kísérletet sajátos érdekeinek kifejezésére. Az ebből fakadó ellentmondások éleződése leginkább azokon a területeken várható, amelyeken az NSZK megközelítően azonos partnere az USA-nak (gazdasági kapcsolatok, illetve a nyugat- és dél-európai térség, valamint a kelet—nyugati kapcsolatok). E területeken várhatók az önálló ér­dekeket is képviselő nyugatnémet közvetítési kísérletek az USA és az említett európai térségek, illetve problémák között.21 Egyúttal éppen ezek a területek és problémák azok, amelyek nagymértékben visszahatnak az amerikai—nyugatnémet viszonyra. A nyugat- és dél-európai országok viselkedése, akárcsak — és nem utolsósorban —- a szocialista or­szágok politikai és gazdasági törekvései nem kismértékben befolyásolhatják azt a folya­matot, amelynek eredményeként vagy az USA-tól függetlenebbül mozgó sajátos érdeke­ket képviselő NSZK alakul ki, vagy az amerikai külpolitika vázolt tervei jutnak köze­lebb a megvalósuláshoz, vagyis a részben megváltozott erőviszonyokat figyelembe vevő, de végső soron a világméretű enyhülésre és a szélesedő nemzetközi együttműködésre nem feltétlenül kedvező amerikai—nyugatnémet „speciális viszony” kötelékei erősöd­nek meg. 4i

Next

/
Thumbnails
Contents