Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Schacht, Kurt: A szociáldemokrata reformpolitika mérlege
lem, az oktatásügy megreformálása. Az 1966 — 1967 évi válságjelenségek,az infláció és a valuta- válság tovább súlyosbította a helyzetet, és többek között a lakáshelyzet és a szociális biztonság javítása sürgős intézkedéseket követelt. Ilyen körülmények között az SPD választási ígéretei — egyrészt a külpolitikai felzárkózásra, másrészt a szükséges belpolitikai reformok végrehajtására — széles támogatásra találtak, nemcsak a dolgozó osztályok, hanem a keleti kereskedelemben és a strukturális átalakításban érdekelt tőkés csoportok köreiben is. Az SPD — mint vezető kormánypárt — valóban aktív törvényhozási tevékenységet fejtett ki, és igyekezett minden új törvényt reformnak minősíteni. A törvények egy része: a nyugdíj- emelés, a betegbiztosítás kiépítése, a lakosság takarékosságát támogató törvény, a lakbérhozzájárulás emelése, a vállalati csőd miatt elbocsátott munkanélküliek támogatása, a családi pótlék emelése valóban javította a dolgozók helyzetét. Ezek azonban nem a választási ígéretekben szereplő nagy reformok, hanem a korábban is meglevő juttatások — gyakran nem is kielégítő — hozzáigazításai a változó körülményekhez. A lakbérhozzájárulásokat például többször emelték, de ez nem tartott lépést a lakbérek növekedésével. Az igazi reform — mint a DKP javasolja — nemcsak a lakástulajdonosok önkényével szemben nyújtana sokkal hatásosabb védelmet, hanem leszorítaná a lakbéreket a dolgozók jövedelmének 12%-a alá. Ismeretes, hogy 300—400 ezer lakás áll üresen az NSZK-ban — nem tudják megfizetni —, egymillió ember pedig nyomorúságos „hajléktalanok szállásán” él. A munkanélküli segély és a rövidített munkaidőben dolgozók bérkiegészítése erőteljes szakszervezeti követelés volt, amelyet nem lehetett elutasítani, ha már a létfontosságú emberi jogot, a munkához való jogot nem tudják biztosítani. A szerző ezután részletesen elemzi az SPD választási programjában megígért fontos reformokat. Az adóreformot az SPD reformpolitikája magjának nevezte, áttekinthető és igazságos adórendszer megvalósítását ígérte. Az új adótörvény hosszas viták után csak 1975. január 1-én lépett életbe. Látszólag igazságosabb a korábbinál, tehermentesíti a legalacsonyabb fizetésűeket, kedvezményt ad a gyermekek után. Az adóztatható jövedelem alsó határát kissé fölemelték; évi 32 ezer DM (családosoknál), illetve 16 ezer DM (egyedülállók esetében), ennek adótétele a korábbi 19%-ról 22%-ra nőtt, az évi 250 ezer DM feletti jövedelmek adótétele 53% helyett 56% lett. Az új törvény mégis a magasjövedelműeknek kedvez. Először: az adótörvénnyel egyidő- ben bejelentették a szesz és a dohány adójának növelését, valamint a munkanélküli biztosítás emelését a fizetés 2%-áról 3%-ára. Másodszor: bejelentették a forgalmi adó emelését 11%-ról 13%-ra. Ezt később elhalasztották ugyan 1978. január 1-re, és 12%-ra módosították, az emelések azonban így is elegendők ahhoz, hogy az alacsony jövedelműek adójának mérséklését kiegyenlítsék. Harmadszor: az összes adóbevételben a bérek, a magas jövedelmek adója és a tőkés társaságokat érintő testületi adó aránya évek óta úgy változik, hogy a bérekből származó adó részaránya nő. 1960-ban a bérek adója az összes adóbevétel 12,1%-a volt, 1973-ra ez 27,4 %-ra nőtt. Ugyanezen idő alatt a jövedelmek adója 13,5%-ról 11,8%-ra, a testületi adó 9,8%-ról 4,9%-ra csökkent. (Emellett zömmel a bérből élők fizetik az összes adóbevétel 22%-át kitevő forgalmi adót is.) Negyedszer: az adóbevétel jelentős része állami szubvenciók formájában visszajut a nagy monopóliumokhoz (1970-től 1975-ig ez az összeg 19,8 milliárd DM-ről 26,5 milliárd DM-re nőtt), másik jelentős részét fegyverkezésre fordítják (ezek a kiadások 1970-től 1975-ig — az enyhülés tendenciájával ellentétben — több mint 60%-kal emelkedtek). A DKP javaslata: 22%-ról 15%-ra leszállítani a legalacsonyabb adókulcsot, a legmagasabbat pedig fel kell emelni 56%-ról 80%-ra. Csökkenteni kell a forgalmi adót. Szüntessék meg a szubvenciókat, és lényegesen csökkentsék a fegyverkezési kiadásokat! Az oktatási reform szükségességét Brandt kormánynyilatkozata 1969-ben a tudományosműszaki haladás követelményeivel indokolta, de rámutatott arra is, hogy a reform „egyben országunk jövőbeni gazdasági versenyképességének” is feltétele. Az oktatás reformja tehát a vállalkozók érdeke is, de a burzsoázia természetesen ellenzi a demokratikus tantervet és profitérdekeinek bármiféle veszélyeztetését. A profitérdekekbe elsősorban az SPD saarbrückeni kong147
